– Egyvalakit nem tudnék megnevezni, de a veszprémi közönségre a legenyhébb jelző is az, hogy fantasztikus.
– A meccsek feszültsége, izgalmai közepette is eljut a játékosokhoz a drukkerek lelkesedése?
– Csak a magam nevében tudok erről beszélni. Hozzám eljut, sőt nagyon is motivál. Valóban akadnak olyan a klubhoz, a csapathoz hűséges szurkolók, akikre nem lehet nem felfigyelni.
– Ez a hangoskodásuknak vagy a ruházatuk köszönhető?
– Mindkettőnek. Akik dobolnak, trombitálnak ugyanolyan lelkesek és elkötelezettek csapatuk mellett,
mint azok, akik az együttes mezét viselik, a színeibe öltöznek, emblémás sálat vagy sapkát viselnek. Ők a szó legjobb értelmébe vett fanatikusok. Minden meccsen megjelennek, még külföldre is követnek bennünket, együtt lélegeznek velünk. Nagyon tetszik, amikor egy kis csoport a válogatott hokimeccseken betyárjelmezben drukkol. Rájuk büszkék lehetünk, megmutatják országnak-világnak, hogy sportszerető nemzet vagyunk. A legnagyobb stadionokból vagy csarnokokból is kihallatszik, ha a magyarok szurkolnak.
– A csapatot hűségesen követők személyes ismerősei?
– A nevüket nyilván nem tudhatom, de sokukat ismerem látásból, és nagyon örülök, amikor kifejezik a szeretetüket, és látom önfeledt boldogságukat. Ez megunhatatlan, hiszen lelki többletet ad nekem és persze társaimnak is a folytatáshoz, ugyanakkor a szurkolónak is sikerélmény, hogy a csapat közelében lehet, szinte tagja a keretnek. Ez a klubcsapatra ugyanúgy vonatkozik, mint a válogatottra.
– Számtalan szurkolója van, de ön kikért, melyik csapatért szorít?
– Élsportolóként kissé másként élem meg a szurkolást, mint a lelátón helyet foglalók. Nekem a magyarok sikere a legfontosabb, legyen szó egyéni vagy csapatsportról. Emellett csak egy kedvencem van, a Barcelona futballcsapata.
– Nem is kell mondani, miért…
– Kétezertől tizenkét éven át ebben a klubban játszottam. Ha tehettem, kimentem a labdarúgók hazai meccseire. Itthon is szívesen járnék gyakrabban sporteseményekre, valamint örömmel tennék eleget több meghívásnak, például iskolák invitálásának, csak hát rettentően nehéz beosztani a kevés szabadidőmet.
– Ereklyéket gyűjt?
– Nem, mert egy-egy sikernek inkább az eszmei értéke, illetve az eredménynek köszönhető jó érzés marad meg bennem. Ezt fontosabbnak érzem, mint a tárgyakat, ugyanakkor megértem, hogy ezek sokakat emlékeztetnek bizonyos eseményekre, meccsekre, sikerekre. Az első Bajnokok Ligája-győzelmemre azonban engem is emlékeztet a mez, amelyben akkor játszottam. Azt az egyet megőriztem, az féltett kincsem.
