Férfi kézi: elégedettek a Veszprémnél, bíznak Sabatéban

MTI MTIMTI MTI
2015.09.29. 13:04
Kálomista Gábor szerint jelenleg nincs edzőkérdés Veszprémben azután, hogy az új tréner, Xavi Sabaté által vezetett csapat magas színvonalú mérkőzésen szombaton legyőzte a német Flensburgot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójában.

A veszprémi klub társelnöke az M4 Sport7fő című műsorában elmondta: miután Carlos Ortegát menesztették, több neves edző is bejelentkezett náluk. Ők az eddigi másodedzőt, Xavi Sabatét nevezték ki a vezetőedzőnek, aki ha bizonyít, miért ne maradhatna posztján – fogalmazott Kálomista. miután Carlos Ortegát menesztették, több neves edző is bejelentkezett náluk. Ők az eddigi másodedzőt, Xavi Sabatét nevezték ki a vezetőedzőnek, aki ha bizonyít, miért ne maradhatna posztján – fogalmazott Kálomista.

Kálomista hozzátette: nem kell kapkodni, és a játékoskeret is erős. A társelnök kitért rá, hogy nagyon bízik Sabatéban, a Flensburg ellen 28–24-re megnyert mérkőzésbe „jól nyúlt bele”, és „jókor cserélt”.

Szóba került Nagy László is, akire négy-hat hétig nem számíthatnak, miután hétfőn megműtötték a bal, azaz a lövő kezét. Kálomista úgy fogalmazott, hogy Nagy László „komoly személyiség, vezéregyéniség”, ezzel együtt ő nem gondolja, hogy a klubvezetőségnek meg kell osztania bármelyik játékossal is azt a felelősséget, hogy egy edző jöjjön vagy menjen. Ezzel az átlövő korábbi megnyilatkozására utalt, amelyben jelezte, meglepte őt az edzőmenesztés.

Sabaté elődjét, Carlos Ortegát a múlt hétfőn váltották le azt követően, hogy a BL első körében az előző idényben finalista Veszprém a lengyel Wisla Plock otthonában csak döntetlent játszott, és előtte a nemhivatalos klubvilágbajnokság döntőjében kikapott a német Füchse Berlintől.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: Veszprém–Füchse Berlin negyeddöntő

Kézilabda
10 perce

A vb-selejtező előtt rendezik a veszprémi kézilabdázás napját

Kézilabda
3 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
11 órája

Veszprém–Szeged: még egy utolsó főpróba az idényhajrá előtt

Kézilabda
2026.04.13. 06:34

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.04.09. 22:19

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
2026.04.07. 23:17

Mélyponton – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.03.13. 23:47

Bartha Csaba: Lehet, nyáron majd súlyosabb döntéseket kell meghoznunk

Kézilabda
2026.03.13. 21:09
Ezek is érdekelhetik