Női kézi: Fel fogják szántani a pályát! – Szabó Edina

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 21:12
A női kézilabda NB I-ben szereplő Érd bemutatta új szerzeményeit. Az együtteshez eddig kilenc játékos csatlakozott, és még egy kapus is érkezhet.

Mintegy ezer szurkoló látogatott ki az Érd Arénába, hogy egy bemutatóedzésen ismerjék meg az együttes igazolásait.

A Rosztov-Don csapatából – amely kiejtette a magyar csapatot az EHF-kupa elődöntőjében – érkezett az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok montenegrói Andjela Bulatovics, míg a spanyol válogatott jobbátlövő Mireya González Álvárez a francia Unios Mios Biganos-Beglestől tette át székhelyét Érdre.

Ugyanerre a posztra érkezett még az orosz Zvezda Zvenyigorodtól Julia Havronyina is, de a spanyolra jobbszélsőként is számítanak. Ugyanakkor nemcsak légiósok érkeztek, hiszen hat fiatal magyarral is erősödött az Érd. A legutóbb a Szegednél játszó Barján Biankára irányítóként számítanak. Vele együtt érkezett a Tisza-partról Gulyás Vanda, aki a beálló pozícióért küzdhet meg.

Az újoncok között szerepel még a balszélső Fekete Bozsana is, akit az MTK Budapesttől szerzett meg az Érd, ám ő nem tudott jelen lenni a bemutatóedzésen, hiszen Magyarország legjobb strandkézilabdázójaként éppen a válogatottal készül.

A Debrecen csapatától érettségije után a fővárosba kerül fel egyetemre Vajda Luca is, ezért Szabó Edináék kapva-kaptak az alkalmon és elhozták Érdre rutint szerezni a fiatal irányítót.

Az junior korosztályból felkerült még a korosztályos válogatottal a valenciai U19-es Európa-bajnokságra készülő Győri Barbara is, ám a csapat sajtótájékoztatóján Szabó Edina azt mondta, hogy elképzelhető, hogy jön még egy kapus is. Győri egy kisebb sérülés miatt egyébként is csak a padról nézte a bemutatóedzést, és az új kapus érkezése azért lehet szükséges, mert ő is most érettségizett, így lehet, hogy távol kerül Érdtől. A bemutatóedzésen igazoltan hiányzott Katarina Krpezs-Slezák is, aki az elmúlt hétvégén házasodott meg, így mézesheteit tölti.

A klub sajtótájékoztatóján Szabó Edina, a csapat vezetőedzője úgy fogalmazott: „hihetetlen közönsége van a klubnak!” – hiszen majd ezren látogattak ki egy edzésre. A vezetőedző annyit ígért, hogy „a csapat az utolsó pillanatig bárki ellen fel fogja szántani a pályát!”

Tekauer Norbert, a klub elnöke arról tájékoztatott, hogy az Érd a Kupagyőztesek Európa Kupájában indul, amelyre – tudomása szerint – július 15-ig lehet nevezni, és a sorsolást majd kiemeltként várja a magyar bajnoki bronzérmes csapat. A klubelnök azt is hozzátette, hogy minden játékossal egyéves szerződést kötöttek. Ezt azzal indokolta, hogy senkit sem kényszerítenek bele, olyan szituációba, ami nem biztos, hogy jó, hiszen év közben kiderülhet, hogy ki mennyire elégedett a másikkal.

Szabó Edina azt is elmondta, hogy további két utánpótláskorú jobbszélső még csatlakozik a felnőtt kerethez.

A felkészülési program szerint az Érd jövő héten Telkiben készül, de augusztusban egy héten keresztül a francia OGC Nice-szel edzőtáboroznak az érdi sportcsarnokban, míg több külföldi és magyar csapattal is együtt készülnek.

Érkezők: Andjela Bulatovics (montenegrói, Rosztov-Don), Julia Havronyina (orosz, Zvezda Zvenyigorod), Mireya González Álvarez (spanyol, Unios Mios Biganos-Bégles), Barján Bianka (Szegedi NKSE), Gulyás Vanda (Szegedi NKSE), Vajda Luca (DVSC-TVP-Aquaticum), Fekete Bozsana (MTK Budapest), Szabó Laura, Győri Barbara (mindketten Érd utánpótlás).

Távozók: Szekeres Klára, Schatzl Nadine (mindketten FTC-Rail Cargo Hungaria), Szara Vukcsevics (montenegrói, Ipress-Center Vác), Pálos-Bognár Barbara (Viborg HK, dán), Kovács Anna, Oguntoye Viktória (mindketten Dunaújvárosi KKA), Jekatyerina Kosztjukova (orosz, FK Krasznodar?) Mester Nóra (?), Nick Viktória (?).

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
12 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46
Ezek is érdekelhetik