Női kézi NB I: Szamoránsky és Szikora is hosszabbított a Fradival

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.16. 19:02
A női kézilabda NB I-ben szereplő Ferencváros szerződést hosszabbított a beálló Szamoránsky Piroskával és a kapus Szikora Melindával – adta hírül a fradi.hu.

Szamoránsky kisebb megszakítással 2005 óta erősíti a zöld-fehéreket, Szikora pedig az elmúlt két idényben játszott az együttesben – mutatta be játékosai a klubhonlap.

„A második otthonomnak nevezhetem a Ferencvárost, hiszen nagyon régóta járok ide, nagyon sok szép sikert értem el a csapattal az elmúlt tíz évben. Nem vetődött fel bennem, hogy máshova igazoljak, rengeteg szállal kötődöm ide. Nagyon örülök, hogy ez a vezetőségnél sem volt kérdéses, és úgy látják, továbbra is tudom még a csapatot erősíteni. Most is nagyon jól érzem magam az együttesben, így minden a hosszabbítás mellett szólt” – nyilatkozta Szamoránsky Piroska a fradi.hu-nak.

„Az első évben nem volt könnyű dolgom, olyan tempót és ritmust kellett felvennem, amilyet előtte még soha. Így a beilleszkedés is szép fokozatos volt, a második évben már jobban önmagam tudtam lenni. Tudom, sokat kell még fejlődnöm és remélem, a következő szezonban még többet tudok majd hozzátenni a csapat sikereihez. Székesfehérváron is a harmadik szezonban sikerült igazán kibontakoznom, most is ezen fogok dolgozni. Korábban sem voltam vándormadár típus, előző csapataimnál is több évet töltöttem el, így nagyon boldog voltam, amikor Elek Gábor jelezte, hogy a következő szezonban is számít rám. Örülök, hogy a vezetőség is bízik bennem, a csapatban is jó a hangulat, ezért nem volt kérdéses, hogy a maradás mellett döntsek” – fogalmazott Szikora Melinda.

Elek Gábor vezetőedző elmondta, Szamoránsky esetében csak az volt a kérdés, hogy a térde megfelelő állapotban van-e, és mivel az orvosok azt mondták, hogy játszhat, és ő is folytatni akarta, így nem maradt kérdés.

„Ott van egyrészt a szellemisége, hiszen igazi ősfradista, ráadásul pillanatnyilag még mindig az egyik legjobb magyar beálló. Szikora Melinda két éve van itt, az első szezonja nagyon nehézre sikerült és nehezen tudott beilleszkedni, de nem kis feladatok voltak előtte. Ebben az idényben már jobb teljesítményt nyújtott, bízom benne, hogy a következő év még jobb lesz a számára. Amennyiben így folytatja a munkát, ez minden bizonnyal sikerülni is fog neki” – vélekedett Elek Gábor.

A klub korábban már megegyezett Nerea Penával a közös folytatásról, bejelentette Hornyák Dóra érkezését, valamint azt is, hogy Tomori Zsuzsanna és Soós Viktória is távozik az együttestől az idényt követően.

Legfrissebb hírek

Női kézi: ez ám a sztárparádé – megérkeztek az ETO és a Fradi új légiósai

Kézilabda
17 órája

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
18 órája

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 13:59

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
2026.07.20. 13:29

Kl: egy Fradi–DAC meccs is összejöhet – ebből a körből kaphatnak ellenfelet csapataink

Európa-konferencialiga
2026.07.20. 09:03

Szűkítették a Ferencváros lehetséges ellenfeleit az Európa-liga selejtezőjében

Európa-liga
2026.07.20. 08:43

A Ferencváros a Real Madriddal játszhat, de még nincs megegyezés – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.19. 15:00

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19