Férfi kézi BL: Tavaly megfizettük a tanulópénzt - Nagy L.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.21. 13:26
Nagy László szerint a Szeged a férfi kézilabda BL negyeddöntőjében megmutatta, hogy nem legyőzhetetlen a sorozat elődöntőjében a Veszprémre váró Kiel, ráadásul a magyar bajnok tavaly „megfizette már a tanulópénzt”.

„Ezen a szinten már alig fedezhető fel különbség az állva maradt csapatok között, amelyek ráadásul igen jól ismerik egymást – idézi a Telekom Sporthír Szolgálat Nagy Lászlót. – A tavalyi ezüstérmes jutott nekünk, amely akkor a négyes döntő első napján furcsa mérkőzésen legyőzött bennünket. Az egész csapat nevében ígérhetem, nem leszünk megilletődve az elődöntőben, úgy is fogalmazhatok, hogy a tanulópénzt tavaly már megfizettük."

Nagy László nem titkolta: a Veszprém számára extra motivációt jelent az, hogy a Kiel éppen a Szeged kiverésével jutott be ismét Európa legjobb négy csapata közé.

„Szeretnénk revánsot venni a Kiel csapatán, ami az egész magyar kézilabdázás dicsőségére válhat. A most következő közel negyven nap alatt – ha éppen nem játszunk a magyar bajnokságban vagy a kupában – alaposan fel fogunk készülni a német csapatból. Azt már tudjuk, hogy nem sebezhetetlenek, hiszen Zágrábból és Szegedről is vesztesként távoztak. Vannak rossz és jó emlékeink is velük kapcsolatban, de mi most nem a múlttal, hanem a jövővel fogunk foglalkozni" – jelentette ki Nagy László.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.15. 17:04

Imre Bence 12 gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
2025.05.28. 22:25

A Flensburgé az arany; Imre Bencéék Sipos Adriánékat felülmúlva bronzérmesek az Európa-ligában

Kézilabda
2025.05.25. 19:36

Kézilabda: Imre Bence elégedett az első németországi idényével

Kézilabda
2025.05.17. 13:22

Magyar játékvezetők fújják a férfi kézilabda El bronzmérkőzését

Kézilabda
2025.05.15. 18:23

Imre Bence elégedett a Kielben kapott játékperceivel

Kézilabda
2025.04.25. 17:29

Nyolcgólos előnyt szerzett a Füchse Berlin az Aalborg ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.24. 22:15
Ezek is érdekelhetik