Férfi kézi: a Szeged ijesztő üzenetet küldene a Kielnek

2015.04.03. 15:48
José Manuel Sierra, a Mol-Pick Szeged kézilabdacsapatának spanyol kapusa szerint szombaton legyőzhetik idegenben az MKB-MVM Veszprémet, Mikler Roland viszont nem lát esélyt korábbi csapata bravúrjára.

„A két legjobb magyar csapat mérkőzik meg egymással, egészen biztos, hogy nagy meccs lesz, abban viszont a házigazdák távolról sem lehetnek biztosak, hogy ezúttal is nyernek. Nem kell mást tennünk, csak ugyanolyan jól, higgadtan és magabiztosan játszani, mint a Bundesliga-sztárcsapat Rhein-Neckar Löwen ellen, amelyet idegenben és hazai pályán is le tudtunk gyűrni. Az a kettős győzelem és annak köszönhetően a legjobb nyolc közé jutásunk a Bajnokok Ligájában szárnyakat adott a csapatnak, személy szerint nekem is, aki már négy BL-győzelemmel dicsekedhet. Mindegía és Källman nélkül is nyerni megyünk Veszprémbe, és ezért nagyon meg fogunk dolgozni a Veszprém Arénában. Alig néhány nappal a Löwennél is jobb THW Kiel szegedi vendégjátéka előtt szükségünk van erre a sikerre, úgy is mondhatom, hogy a szombati győzelmünkkel ijesztő üzenetet küldhetünk a végső BL-sikerre is esélyes német együttesnek” – nyilatkozta José Manuel Sierra a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának, hozzátéve, hogy az örökrangadón a kapusteljesítmények meghatározóak lehetnek.José Manuel Sierra a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának, hozzátéve, hogy az örökrangadón a kapusteljesítmények meghatározóak lehetnek.

Mikler Roland még csak 22 éves volt, és kapusként a Dunaferrt erősítette, amikor nyolc évvel ezelőtt későbbi csapata, a Szeged hétméterespárbajban két vállra fektette a Veszprémet. Éppen ennek köszönhetően lett bajnok, ám ezt a sikerét az óta sem tudta megismételni.

„Nagyon tisztelem Sierra »kollégámat«, de most ellent kell mondanom neki – ezzel vette át a szót Mikler Roland. – Abban egyetértek vele, hogy a kapusteljesítmények erősen befolyásolhatják az eredmény alakulását, de az én csapatom támadásban és védekezésben is olyan erős, hogy a Szeged nem okozhat kellemetlen meglepetést nekünk. Mint mindegyik meccsünkön, ezúttal is a szilárd védekezésre és a labdaszerzésekre építkezünk, és ha azt a játékot tudjuk »kitenni« a pályára, amit szoktunk, akkor a győzelmi statisztikánk is javulni fog. Olyan mérkőzésre van kilátás, amely a kézilabdasport népszerűségét tovább növelheti.”

Mint ismeretes, a két magyar rivális április 12-én folytatja szereplés a Bajnokok Ligájának negyeddöntőjében. Az MKB-MVM Veszprém idegenben a Paris Saint-Germain ellen lép pályára (17.30), a Mol-Pick Szeged hazai közönsége előtt fogadja a THW Kielt (19.15).

Legfrissebb hírek

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
1 órája

Férfi kézi: Tatabányán folytatja a Ferencváros fiatal beállója

Kézilabda
2026.06.23. 12:56

A Veszprém lett a bajnok, a Budakalász adta a gólkirályt – a férfi kézilabda NB I idénye számokban

Kézilabda
2026.06.20. 12:18

Férfi kézi NB I: az FTC helyett a Szigetszentmiklós edzője lesz Kilvinger Bálint – hivatalos

Kézilabda
2026.06.17. 15:27

Az FTC-től szerződtetett beállót az ETO férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.16. 17:23

Férfi kézi NB I: a Tatabánya válogatott beállót, a Győr gólkirályt igazol

Kézilabda
2026.06.04. 16:06

A Veszprém a Szeged fölé nőtt, de mi vár rá a következő idényben?

Kézilabda
2026.06.04. 08:40

Érzelmes búcsú: Ligetvári Patrik mezcserével köszönt el Bodó Richárdtól – videó

Kézilabda
2026.06.03. 09:45
Ezek is érdekelhetik