SEHA-liga: a Besiktas is be akar kapcsolódni, az elnök örül

2015.03.28. 19:03
Elégedett a férfi kézilabda SEHA-liga eddigi fejlődésével Mihajlo Mihajlovszki ligaelnök, aki a szombati veszprémi sajtótájékoztatón elmondta: közel a megállapodás a török Besiktas csatlakozásáról.

A SEHA-liga veszprémi négyes döntőjének szombati szünnapján Mihajlovszki elmondta: a bajnokságban szereplő tíz csapattól, azok nemzeti szövetségeitől, valamint az európai szövetségtől (EHF) is pozitív kritikákat kaptak, amelyekre nagyon büszkék, és így elégedettek lehetnek az eddig elvégzett munkával.

A ligaelnök szerint a Bajnokok Ligájában lassan véget ér a német és a spanyol csapatok uralma, és a közép-kelet-európai térségbeli, azaz éppen a SEHA-ligában is érdekelt klubok vehetik át helyüket. Ennek egyik jele, hogy a final four három csapata, a Veszprém, a Zagreb és a Szkopje is negyeddöntős a BL-ben.

Mihajlovszki elmondta: közel a megállapodás a névadó Gazprommal egy újabb, négyéves szerződés megkötéséről, ami biztonságot ad a folytatást illetően.

A török Besiktas – amely ebben a szezonban főtáblás volt a BL-ben – csatlakozna a regionális ligához, de a 2015–16-os kiírásról június 15-ig lesz döntés.

Szinisa Osztoics, a SEHA-liga igazgatója hangsúlyozta, arra is büszkék, hogy sikerült növelni a nézőszámot, valamint arra, hogy nyolcvan mérkőzést közvetítettek a televíziós társaságok.

SEHA-LIGA, NÉGYES DÖNTŐ, VESZPRÉM
A vasárnapi program
A 3. helyért

Vardar Szkopje (macedón)–PPD Zagreb (horvát) 15.30
Döntő
MKB-MVM Veszprém–Meskov Breszt (fehérorosz) 18.00

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11

Nincs kifogás: a Veszprémnek vissza kell térnie Kölnbe!

Kézilabda
2026.09.09. 14:42

Carlos Ortega 2031-ig a Barca kézicsapatának vezetőedzője marad

Kézilabda
2026.09.09. 12:48

Bartha Csaba: A Veszprém a jubileumi évben szeretne minden fronton mindent megnyerni

Kézilabda
2026.09.07. 20:24

Elkészült a Veszprém és a Szeged pontos BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.29. 14:47