Férfi kézilabda BL: 2020-ig Kölnben marad a négyes döntő

2015.03.27. 14:54
Egészen 2020-ig továbbra is a kölni Lanxess Arena ad otthont a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének.

Az európai szövetség (EHF) a honlapján jelentette be pénteken, hogy a most érvényben lévő, 2016-ig szóló szerződést további négy évvel meghosszabbította a várossal és a 20 ezer férőhelyes csarnokkal.

A legrangosabb kontinentális kupában 2010 óta rendeznek final fourt, és eddig mindig Köln volt a házigazda. Magyar csapat egyszer, tavaly jutott el a legjobb négy közé, akkor az MKB-MVM Veszprém
negyedik lett.

Idén a Veszprém mellett a Mol-Pick Szegednek is van esélye bekerülni a final fourba, mindkét magyar együttes negyeddöntős.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

Kézilabda: a Tatabánya nem kapott szabadkártyát a BL-be, a Szeged és az FTC igen

Kézilabda
2026.06.22. 10:28

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Katalán ünnep Kölnben, a Barca nyerte meg a férfi kézilabda BL-t

Kézilabda
2026.06.14. 19:43

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a bronzmeccset a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.14. 16:40

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
2026.06.13. 20:26

Charlotte Bonaventura is megszólalt a Veszprém berlini BL-visszavágójának végén történtekről

Kézilabda
2026.05.12. 17:35
Ezek is érdekelhetik