Férfi kézi: Sótonyi hosszabbított Csurgón - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.20. 13:19
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Csurgó hivatalos honlapján jelentette be, hogy két évvel meghosszabbította vezetőedzője, Sótonyi László szerződését.

A megegyezésről már február végén hírt adtunk, a Csurgó most számolt be a hosszabbításról. megegyezésről már február végén hírt adtunk, a Csurgó most számolt be a hosszabbításról.

„Sótonyi Lászlóval már a nyáron úgy állapodtunk meg, hogy az első, »kísérleti« szezon után hosszabb távon szeretnénk vele együtt dolgozni. Minderre azért volt így szükség, mert ez egy speciális helyzet, hiszen csurgóiként kell helytállnia Csurgón, ami, mint tudjuk – és ő is tapasztalja –, nem mindig hálás feladat. A klub szemlélete a nyártól valamelyest megváltozik, a terveink megvalósításához pedig Sótonyi László a megfelelő szakember” – mondta a hosszabbítás kapcsán dr. Varga János, a Csurgói KK elnöke.

Sótonyi mellett a másod- és kapusedzőként, valamint az ifjúsági csapat vezetőedzőjeként dolgozó Perger Zsolt is meghosszabbította szerződését, így ő is 2017 nyaráig kötelezte el magát a klubhoz.

A Csurgó jelenleg az NB I felsőházi rájátszásában érdekelt, és ott az ötödik helyen áll.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Jól bevált rendszer segíti Sótonyi László utódját a NEKA csapatánál

Kézilabda
2026.08.04. 12:45

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
2026.07.23. 14:35

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.07.23. 13:00

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2026.07.22. 19:40

Gazsó Péter: A fordulópont a németek elleni negyeddöntő volt

Kézilabda
2026.07.22. 12:04

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
2026.07.21. 06:58

A legjobb nyolc közé jutás a Sótonyi-csapat célja a férfi kézilabda junior Eb-n

Kézilabda
2026.07.07. 14:48