Női kézi NB I: 14 gólos különbség a Fradi-Újváros „rangadón”

Vágólapra másolva!
2015.02.18. 19:30
null
Szamoránsky Piroskát nem tudták tartani a dunaújvárosiak (Fotó: Szabó Miklós)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata kérdést sem hagyva, nagy különbséggel győzte le a Dunaújváros Kohász KA-t az NB I 19. fordulójának szerdai mérkőzésén. A Fradi a szünetben már kilenc góllal vezetett, és végül 38–24-re nyert.

 

Úgy 4–4-ig nyomokban izgalmat is tartalmazott – a magyar bajnokság második és harmadik helyezettjének népligeti rangadója csak nevében volt rangadó, kiélezettségét tíz percig tudta fenntartani.

A Fradi más tempóban játszott, mint ellenfele, amelynek nem volt hatékony fegyvere a hazaiak zavarba hozására. A zöld mezesek szétcincálták a vendégek védelmét, Tomori Zsuzsanna erre az összecsapásra nagyon felszívta magát, Szamoránsky Piroskát is rendre megtalálták Elek Gábor lányai, hátul pedig Szikora Melinda védései jelentették a stabilitást.

Szünetben már kilencgólos volt a különbség (20–11), és fordulás után is inkább nőtt, mint csökkent, így Elek Gábor megengedhette csapatának azt a luxust, amikor a félidő közepén időt kért, hogy közölje: ha 19 lesz közte, szabad a csütörtök délelőtt.

Nos, ez a – bajnoksághoz már-már méltatlan – differencia nem alakult ki, de a meccs utolsó negyedórája így is örömjátékot hozott, amely során a védekezés oszlopa. Mészáros Rea mellett a fiatal Faluvégi Dorottya is kiérdemelte a vastapsot góljával. A Dunaújváros az utolsó percekre harmadik kiállítása miatt elveszítette Bulath Anitát, aki egyedül nyújtott kimagaslót a vendégek részéről. Ez a mérkőzésről azonban a legkevésbé a DKKA-ról szólt.

NŐI KÉZILABDA NB I
19. FORDULÓ
FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA–DUNAÚJVÁROS KOHÁSZ KA 38–24
(20–11)
Elek Gyula Aréna, 400
néző. V: Herczeg, Südi
FTC:
Szikora – Kovacsicz 4, Soós 3, MÉSZÁROS 1, TOMORI 7, SZUCSÁNSZKI 6 (1), Szarka 1. Csere: Tomasevics (kapus), SZAMORÁNSKY P. 8, Pena 4, Lukács 2, Vérten, Faluvégi 2. Edző: Elek Gábor
DUNAÚJVÁROS:
Víg – Azari, Triscsuk 2, Ferling 5, Takács B. 1, BULATH 8 (4), Vincze M. Csere: TRIFFA (kapus), Kamper 1, Rádl 1, Takács D. 1, Berta 3, Hosszú 1, Gera 1. Edző: Mátéfi Eszter
Az eredmény alakulása. 5. perc:
2–3. 10. p.: 8–5. 15. p.: 11–6. 39. p.: 24–14. 44. p.: 29–16
Kiállítások:
6, ill. 8 perc
Hétméteresek:
2/1, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Úgy gondolom, hogy az első félidő közepére megtaláltuk a védekezésünket, és attól kezdve nagyon sima lett a találkozó, aminek nagyon örülök.
Mátéfi Eszter:
– Megpróbáltam mindenkinek játéklehetőséget biztosítani, viszont látszott, hogy a két csapat nincs egy súlycsoportban.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 19 19 610–375 +235 38
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 19 17 1 1 647–435 +212 35
3. Dunaújváros Kohász KA 19 12 1 6 496–451 +45 25
4. Érd 18 11 1 6 468–410 +58 23
5. Siófok KC-Galerius Fürdő 18 10 2 6 535–479 +56 22
6. Fehérvár KC 19 10 1 8 441–445 –4 21
7. Eubility Group Békéscsaba 18 8 10 457–530 –73 16
8. DVSC-TVP-AQUATICUM 19 7 12 477–530 –53 14
9. MTK Budapest SE 19 4 2 13 468–545 –77 10
10. Mosonmagyaróvári KC SE 18 4 2 12 427–486 –59 10
11. Ipress Center Váci NKSE 19 4 1 14 411–499 –88 9
12. Szeged KKSE 19 1 18 416–668 –252 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik