Női kézilabda: felfüggesztették Kovács Anna eltiltását

Vágólapra másolva!
2015.01.28. 21:50
A Magyar Kézilabda-szövetség fellebbviteli bizottsága három hónapra felfüggesztette az érdi Kovács Anna egy mérkőzésre szóló eltiltását.

Kovács Anna, az érdiek átlövője a Debrecen ellen egy góllal megnyert hazai összecsapáson az utolsó percben megütötte ellenfelét, s ezért piros lappal és végleges kiállítással sújtották a játékvezetők. Az érdi klub fellebbezett a büntetés ellen, és nem hiába.

Az MKSZ fegyelmi bizottsága ugyanis a január 28-i ülésén a mérkőzésről készült videofelvétel megtekintése után arra az álláspontra jutott, hogy Kovács Anna az ellenfél testi épségét nem veszélyeztette, súlyos sportszerűtlenséget nem követett el, a támadójátékost nem közvetlen gólszerzésben akadályozta meg.

Az MKSZ fegyelmi bizottsága ugyanis a január 28-i ülésén a mérkőzésről készült videofelvétel megtekintése után arra az álláspontra jutott, hogy Kovács Anna az ellenfél testi épségét nem veszélyeztette, súlyos sportszerűtlenséget nem követett el, a támadójátékost nem közvetlen gólszerzésben akadályozta meg.

A fegyelmi bizottság szerint a „játékvezetők tévesen ítélték meg a cselekményt és alkalmaztak azonnali piros lappal történő kiállítást, amint az első fokon eljárt szerv is tévesen ítélte meg a cselekményt. Ugyanakkor a fegyelmi bizottság megítélése szerint a videón látható testtel történt védekezés erőteljesebb volt a kézilabdázásban elfogadottnál, így egyetért Kovács Anna egy mérkőzéstől való eltiltásával, azonban a kézilabdázó korábbi magatartását is figyelembe véve (korábban nem volt vele szemben fegyelmi eljárás) indokoltnak tartotta a fegyelmi büntetés végrehajtásának felfüggesztését.

A január 24-i Fehérvár KC–Érd mérkőzést (20–25) a hazaiak Kovács Anna szerepeltetése miatt óvás alatt játszották. Az érdiek azért merték pályára küldeni a jobbátlövőt, mert szerintük az általuk benyújtott óvásnak halasztó hatálya volt, így Kovács Anna jogosultan lépett pályára Székesfehérváron.

KOVÁCS ANNA SZABÁLYTALANSÁGA

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
4 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
6 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40
Ezek is érdekelhetik