Kézi: Vetési nem tartja kockázatnak Dujsebajev hevességét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.10. 12:13
null
Sótonyi László (balra) több lesz másodedzőnél (Fotó: Korponai Tamás)
Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt Talant Dujsebajev kinevezéséről. Vetési szerint az új férfi kapitányt nem érdekelte a fizetése, nem kerül többe elődeinél, olimpiai aranyat akar nyerni, és személyét illetően a játékosok választása is szerencsésen egybeesett a szövetség döntésével. Az elnök hozzátette, segítője, Sótonyi László több lesz másodedzőnél, és nem tartja kockázatnak Dujsebajev heves vérmérsékletét, de azt jelezte: senki se számítson könnyű életre mellette.

„Amikor Mocsai Lajos augusztus végén visszaadta a megbízatást, utána vettük fel a kapcsolatot Dujsebajevvel, arra már nem emlékszem, hányadik volt a jelöltlistánkon, amelyen három külföldi edző mellett magyar szakemberek is voltak, mert nem a külföldi volt a célunk, hanem a legjobb megoldás. Tárgyaltunk másokkal is tehát, a szűrő az volt a külföldiek esetében, hogy csak Magyarországon voltunk hajlandóak konzultálni, ez is jelezte az érdeklődők szándékainak komolyságát. Felvetődött átmenetileg az Ortega, Pastor duó is, de nem éreztük szerencsésnek, lettek volna konfliktusforrások. Kikértük a válogatott kulcsjátékosainak véleményét is, amely ez esetben szerencsére egybeesett a szövetség választásával” – mondta el Vetési Iván a Reggeli Startban.

„Persze azzal vállalunk kockázatot, hogy Dujsebajevnek van egy másik feladata is a Kielcénél, de a két leterheltség jól elválasztható egymástól a versenynaptár világos elhatárolásai miatt. És éppen ezért választottunk mellé az ő javaslatára magyar segítőt. Így nincs a dolognak nagyobb rizikója, mint egy főállású kapitányt választani, ráadásul szezon közben nehéz ilyen szabad szakembert találni, és tulajdonképpen Mocsai is a feladat mellett vitte a kézilabda-akadémiát. Plusz Dujsebajev személyét, szenvedélyét telitalálatnak éreztük, ő ráadásul jóban van a magyar élcsapatok edzőivel is. Abban is különleges ember, hogy nem a fizetéséről tárgyalt, s nem is kerül többe az elődöknél. Olimpiai aranyérmet akar nyerni, mert az hiányzik a gyűjteményéből” – jelezte az elnök.

Hozzáfűzte: „Sótonyi László valóban több lehet, mint másodedző, nem véletlenül hívjuk szövetségi edzőnek. Rajta múlik, hogy el akar-e abba az irányba mozdulni, amit el tudunk képzelni, nevezetesen, hogy egyszer átvegye majd a posztot Dujsebajevtől, aki egyébként nagyon felkészülten érkezett, a 28-as kerete lényegében készen volt. Hogy megvan-e a veszélye, hogy ő a kézilabda Mourinhójaként túl heves lesz? Biztosan, hisz ilyen a habitusa, de ez valószínűleg kellett a tréneri sikereihez is. Nem látok ebben kockázati tényezőt, mert ugyanakkor fegyelmezett ember is, akinél már egyre nehezebben szakad el a cérna. Arra viszont számítsunk, hogy sajátos stílusában kézilabdázói mellett nyomás alatt tartja majd a játékvezetőket és a zsűriasztalt is – senki se készüljön mellette nyugodt életre.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28