Kézi: Nagy László szerint Dujsebajev bátran nyúlt a fiatalokhoz

2014.10.30. 12:51
Nagy László, férfi kézilabda-válogatottunk sérült csapatkapitánya a portugálok ellen kínlódós győzelemre számított, szerinte Dujsebajev bátran nyúlt a fiatalokhoz, s a Mocsai-érához képest az új kapitány 14-16 játékossal fogja végigjátszani a meccseit. A klasszis átlövő a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, idegenbeli bravúr is kell az Eb-továbbjutáshoz. Sérülése gyorsabb javulására számítva a Vardar ellen november közepén már visszatérne.

„Nagyon kínlódós meccsre számítottam, mert nekem a Barcelonával már volt ugyanilyen tapasztalatom a portugálok ellen. Kényelmetlen játékstílusú ellenfél volt, s az első félidő zárultával talán hátradőltek a mieink, de szerencsére a végén volt tartása a válogatottnak. Remélem, Dujsebajev és a csapat profitál ebből a részsikerből. Az új kapitány bátran hozzá mert nyúlni a fiatalokhoz, Varsandán, Bodó és Bánhidi pedig meg is mutatta a tehetségét. Dujsebajev elég rendesen forgatta hatvan percen át a csapatot, az ő felfogásában, 14-16 játékossal fogja végigjátszani a meccseket, nagy iramban – ez eltérő lehet stílusban a Mocsai-érától. Az ukránok ellen vasárnap jóval nagyobb védőfalra számítok majd. Izgalmas kis Eb-selejtezőcsoportunk van, nem lesz könnyű a továbbjutás, kell hozzá idegenbeli bravúr is" – értékelt a válogatott sérült csapatkapitánya

„Nagyon remélem, hogy november közepén a Vardar Szkopje ellen a BL-ben már ismét tudok majd játszani, ha még nem is százszázalékos erőben. Most már bő kéthetes a sérülésem, egy részleges izomszakadás, amelynek hathetes gyógyulását szeretnénk lerövidíteni négy hétre" – mondta el Nagy László.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36