Kézi BL: csak három csapat nyert nagyobb különbséggel idegenben, mint a Győr

2014.10.28. 09:42
Címkék
Vasárnap lehengerlő játékkal nyert 38–21-re a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája C-csoportjában, és a Sävehof otthonában elért diadal valóban nem volt mindennapi. Elvégre hiába mondogatjuk már jó ideje, hogy az új BL-ben sosem látott méretű a szakadék az élcsapatok meg a kevésbé veretes egyesületek között, arra azért még így sem lehetett számítani, hogy egy formálódó, elvileg átalakulóban lévő ETO ekkora győzelmet arat.

Hogy valójában mekkorát? Nos, elég megnézni a mellékelt táblázatot: amióta 1993-ban elindult a Bajnokok Ligája, mindössze öt alkalommal fordult elő, hogy egy csapat legalább 17 góllal nyerjen idegenben, ahogyan azt most a győriek tették. (Magyar klubnak vasárnap előtt nem sikerült ekkora diadalt aratnia vendégként, illetve tiszteletbeli említést érdemel a két éve Volgográdban 37–21-re diadalmaskodó FTC). Sőt: 17 gólosnál nagyobb különbséggel mindössze három csapat tudott valaha is idegenbeli mérkőzést nyerni, szóval bárhonnan nézzük, különleges mérkőzést játszott az ETO.

A találkozó egyetlen negatívuma Orbán Adrienn sérülése volt, aki egy leérkezés után hatalmas fájdalmak között rogyott össze, és még hétfőn is elég elgyötört hangon mesélt az esetről – főleg mivel egyelőre nem tudni, menynyi időt kell kihagynia.

„Leérkeztem, ahogy mindig szoktam, de a térdem nem tartotta meg a testsúlyomat, mintha kiugrott és visszaugrott volna – emlékezett vissza a válogatott jobbszélső. – Akkor rettenetesen fájt, de azóta egészen jó, éjszaka sem zavart. A baj csak az, hogy mindez azt is jelentheti, hogy már korábban megsérült a szalag, és most csak súlyosbodott a helyzet. Lehet, hogy nincs nagy baj, de az, hogy instabil a térdem, nem jó jel, még ha ülni és menni tudok is. Hétfő estére értünk haza Győrbe, kedd délután lesz MR-vizsgálat, utána derül ki, mennyire súlyos a sérülésem. Bízom benne, hogy nincs nagy baj, de azért eléggé aggódom."

 

LEGALÁBB 17 GÓLOS IDEGENBELI GYŐZELMEK A BL-BEN
2014–2015 csoportkör Sävehof (svéd)–Győri Audi ETO KC 21–38
2013–2014 csoportkör Podravka Koprivnica (horvát)– Vardar Szkopje (macedón) 17–35
2012–2013 csoportkör Buxtehuder SV (német)– Oltchim Valcea (román) 15–34
2010–2011 csoportkör Randers (dán)–Larvik (norvég) 20–38
2002–2003 csoportkör Montex Lublin (lengyel)–Kometal Szkopje (macedón) 21–38

 

Legfrissebb hírek

Úszás: Milák Kristóf hat számban indul az ob-n

Úszás
34 perce

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
1 órája

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
1 órája

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
8 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
9 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik