Női kézilabda BL: a Ferencváros benyújtotta az óvást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.22. 12:11
null
A sorsdöntő pillanat, a lipcsei egyenlítő gól a hosszabbítás végén (Fotó: Imago)
A Ferencváros hivatalosan benyújtotta az óvást az európai szövetségnek, miután női kézilabdacsapata vitatható körülmények között, hétméteresekkel elbukta a HC Leipzig elleni sorsdöntő BL-selejtező mérkőzést.
Bognár László, a Ferencváros kézilabda-szakosztályát működtető kft. ügyvezető igazgatója a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy – miután a szükséges, 1000 eurós pénzösszeget még a mérkőzés után, vasárnap letették – hétfőn benyújtották óvásukat az Európai Kézilabda-szövetségnek (EHF). Az európai szövetség a nap folyamán jelezte a Fradinak: egy héten belül várható döntés az ügyben.


Mint ismert, két másodperc volt hátra a hosszabbításból, amikor az egygólos hátrányban levő hazaiak szabaddobást végezhettek el. A rövid idő is elég volt nekik az egyenlítésre, bár erősen kérdéses, hogy szabályos körülmények között esett-e az utolsó gól.

A népligeti klub szerint a mérkőzés végét jelző duda már azelőtt megszólalt, hogy a lipcsei játékos eldobta volna a labdát. A ferencvárosiak az óvás mellé a tévéfelvételt is csatolták, amely elvileg nekik ad igazat.

A zöld-fehérek azt is sérelmezték, hogy az utolsó lipcsei támadásnál már lejárt az idő, így legfeljebb időn túli szabaddobást végezhetett volna el a német csapat.

Az EHF-nek a napokban meg kell hoznia a döntést az ügyben. Ha az óvás sikertelen lesz, a Fradi a KEK-ben folytathatja európai kupaszereplését.


A VITATOTT JELENET

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, DÖNTŐ (LIPCSE)
HC LEIPZIG (német)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 34–34 (14–15, 28–28, 30–32) – hétméteresekkel 5–4
Lipcse, 2171
néző. V: Marics, Mazics (szerbek)
LEIPZIG:
SCHÜLKE – MAZZUCCO 4, Schulze 3, Müller 2, VISSER 7 (1), KUDLACZ 9, HERTLEIN 5. Csere: Roth (kapus), Hubinger 4, Reimer, Ioneac, Urbicht, Rösike. Edző: Norman Rentsch
FTC:
TOMASEVICS – Szarka 1, SZUCSÁNSZKI 5, TOMORI 9, Mészáros 1, Soós 1, Kovacsicz 3. Csere: Szikora (kapus), Cifra, Vérten 3, Steinbach 4, Lukács, PENA 4 (4), Szamoránsky P. 3. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 7. perc:
2–5. 17. p.: 6–10. 28. p.: 14–13. 42. p.: 22–22. 47. p.: 23–26. 56. p.: 26–26. 58. p.: 28–28. 67. p.: 30–33
Kiállítások:
4, ill. 10 perc
Hétméteresek:
1/1, ill. 4/4

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a Pick Szeged és a Győri ETO az U16-os bajnok

Utánpótlássport
19 órája

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03

Kézilabda: Egyiptom felé vették az irányt a juniorok és az ifik

Utánpótlássport
2026.05.12. 14:36

Emily Vogel: Nem engedhetünk meg magunknak rövidzárlatokat

Kézilabda
2026.05.08. 13:39

Kézi: a csapategység a kulcs a PLER címvédő U20-as együttesénél

Utánpótlássport
2026.05.08. 11:56

A női kézilabda BL-trófea másolata egy hónapra az Erzsébet térre költözik

Kézilabda
2026.05.05. 15:24

Per Johansson szerint mestermunkát tettek le az asztalra a Debrecen ellen – VIDEÓK

Kézilabda
2026.05.04. 10:05

A Ferencvárosé lett a bronzérem a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2026.05.03. 17:20
Ezek is érdekelhetik