Kézi: 2018-ban Horvátországban és Franciaországban lesz Eb

Vágólapra másolva!
2014.09.20. 11:14
null
A hazai pályán játszó horvátokat 2018-ban nem lesz könnyű kiütni (Fotó: Reuters)
Az Európai Kézilabda-szövetség szombati döntése szerint Horvátország rendezheti meg a sportág 2018-as férfi Európa-bajnokságát. Ugyanebben az évben a női Eb-nek Franciaország lesz a házigazdája. Két évvel később Svédország, Norvégia és Ausztria ad otthont a férfi kontinenstornának, a nőinek pedig Norvégia és Dánia.

 

2018

Horvátország 2000-ben már rendezett férfi kézilabda Eb-t – válogatottja hatodik lett a tornán –, négy év múlva pedig erre újra sor kerül. Déli szomszédaink rutinos házigazdának számítanak, hiszen 2003-ban női, 2009-ben pedig férfi világbajnokságot is rendeztek, idén decemberben pedig Magyarországgal együtt látják vendégül a női Eb mezőnyét.

A 2018-as férfi Eb-t Zágrábban (15 200 fős csarnokban), Splitben (11 000), Varasdon (5200) és Porecben (3500) bonyolítják majd le.

Az európai szövetség döntött a 2018-as női Eb helyszínéről is, amely Franciaország lesz.

A franciák – akik szeretnének 200 ezer jegyet eladni – hét csarnokkal kandidáltak: a csoportmérkőzéseket Nantes-ban (4900), Brestben (4063) és két nizzai létesítményben (5000 és 4000) játsszák, a középdöntőre Metzbe (5000) és Pau-ba (6780) költöznek a csapatok, míg az éremcsatákat a párizsi Bercybe (14 000) viszik.

2020

A 2020-as férfi Eb lesz az első, amelyen 24 ország vesz részt, és az első, amelyet három országban rendeznek meg. Az első csoportkör meccseit Bécsben és Grazban (Ausztria), Trondheimben (Norvégia), valamint Malmőben és Göteborgban (Svédország) vívják, a középdöntőt Bécsben és egy svéd városban (Malmö vagy Göteborg) bonyolítják le, míg az éremről döntő mérkőzéseknek a 24 ezres stockholmi Tele 2 Aréna ad otthont.

Ugyanebben az évben a női Eb-nek a két északi nagyhatalom, Norvégia (Trondheim, Stavanger, Oslo) és Dánia (Herning) lesz a házigazdája, éppúgy, mint 2010-ben volt. A döntőt a 13 000 férőhelyes oslói Telenor Arénában játsszák.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

Férfi kézilabda Eb: esti meccseken játszik a magyar válogatott

Kézilabda
2025.05.20. 11:51

Ismét találkoznak Izlanddal a mieink – íme, a 2026-os férfi kézilabda Eb csoportjai

Kézilabda
2025.05.15. 19:38

Fazekas Gergő: A biztos kijutás ellenére is jó mentalitással játszottunk

Kézilabda
2025.05.13. 12:11

Férfi kézilabda Eb: költöznie kell a csoportkör után a magyar válogatottnak

Kézilabda
2025.05.12. 12:46

Hat junior-vb-ezüstérmessel a kezdőben, veretlenül jutott ki az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2025.05.11. 19:28

Spanyolország, Grúzia, Feröer és Montenegró is kijutott a férfi kézi Eb-re

Kézilabda
2025.05.08. 20:47

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00
Ezek is érdekelhetik