Női kézi: német válogatott játékost igazolt a Siófok

2014.06.03. 19:24
Nina Wörz személyében német válogatott játékossal erősített a Siófok női kézilabdacsapata. A Krim Ljubljanából távozó irányító július elején már a Balaton partján kezdi meg a felkészülést, és abban bízik, hogy új együttesében nagyot alkothat majd a KEK-ben.  

Wörz 1997 és 2000 között a Vfl Oldenburg, 2000 és 2006 között a HC Leipzig, 2006 és 2012 között pedig a Randers HK játékosa volt. A dán klub színeiben 2010-ben megnyerte az EHF-kupát. 2012-ben szerződött Szlovéniába, a Krim Ljubljana együttesébe, és a Bajnokok Ligájában is bizonyíthatta képességeit. A 180 centi magas, csaknem 200-szoros válogatott irányító 2007-ben világbajnoki bronzérmet szerzett csapatával, majd részt vett a pekingi olimpián.

A kézilabdázónővel Mariborban tárgyalt a siófoki klub vezetése, és hamar közel kerültek egymáshoz az álláspontok. Wörz előbb szóban kötelezte el magát új klubjához, majd az írásos megállapodást is megkötötték a felek. A siófokiak a Magyar Kupában elért harmadik helyezésnek köszönhetően a nemzetközi porondon is szerencsét próbálnak majd az új szezonban, és a német sztár segítségével szeretnének maradandót alkotni a KEK-ben.

Sajtóhírek szerint a brazil válogatott beálló, Daniela Piedade is Siófokra kerülhet Ljubljanából.

Legfrissebb hírek

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

Magyar Kupa: a Tiszafüred 16 gólt szerzett, a Gyulai Termál és a Salgótarján 12–0-val ment tovább

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 20:54

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

A Kaposvár kétgólos győzelemmel növelte előnyét az élen az NB III Délnyugati csoportjában

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 20:13

Gyász: elhunyt a korábbi magyar bajnok és kupagyőztes labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.02.11. 13:07

Férfi kézilabda NB I: visszaköltözik Balatonboglárra a NEKA

Kézilabda
2025.10.07. 18:56

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33

Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Labdarúgó NB I
2025.06.22. 09:31