Kézilabda: Pásztor István befejezi profi pályafutását

Vágólapra másolva!
2014.05.06. 12:00
null
Pásztor István (balra) hosszú, szép pályafutás végére tesz pontot (Fotó: Török Attila – archív)
Az egyik legeredményesebb és legnépszerűbb magyar kézilabdázó, a 215-szörös válogatott Pásztor István (42) kedden a Nemzeti Sportnak elmondta, befejezi profi sportolói pályafutását, amelynek során az Elektromos, a Veszprém és a Balatonfüred balszélsője volt.

 

„Fájó szívvel, telve csodálatos élményekkel, emlékezve sok nagyszerű sikerre, mégis meg kellett hoznom a döntést, hogy itt az ideje a profi kézilabda befejezésének – mondta a Nemzeti Sportnak a Cegléden született, 42 éves Pásztor István, az olimpiai 4. helyezett (2004), vb-4. (1997), KEK-győztes (2008), BL-döntős (2002), KEK-döntős (1997) balszélső. – A kézilabdát a jövőben csak szabadidős tevékenységként folytatom, különben civil foglalkozást választok és minél több időt szeretnék a családommal tölteni. Az Elektromosban, a veszprémi és a füredi klubban, valamint a válogatottban is fantasztikus, soha el nem feledhető éveket töltöttem, és ezért a Jóisten mellett hálás vagyok volt játékostársaimnak és a szakvezetőknek, valamint a családomnak, amely pályámhoz nyugodt, kiegyensúlyozott háttérről gondoskodott.”

A klasszis balszélsőt – Szathmári János kapussal együtt – a Nemzetközi Kézlabda-szövetség (IHF) 2005-ben meghívta a világválogatottba, amely a bosnyák-horvát Sead Hasanefendic és Kovács Péter irányításával Oroszország ellen játszott. Pásztor István 1993-ig az Elektromosban, 2008-ig a Veszprémben, attól kezdve pedig a Balatonfüredben játszott.

Legjelentősebb hazai eredményei: 12-szeres magyar bajnok (1994, 1995, 1997, 1998, 1999, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2008) és 11-szeres Magyar Kupa-győztes (1994, 1995, 1996, 1998, 1999, 2000, 2002, 2003, 2004, 2005, 2007). Háromszor (1996, 1999, 2001) választották az Év játékosának.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
21 órája

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Pásztor István nyáron távozik a Ferencváros férfi kézilabdacsapatától

Kézilabda
2026.01.29. 11:05

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Férfi kézi: északmacedón átlövőt igazolt a Tatabánya

Kézilabda
2026.01.27. 09:52

Fiatal szerb irányítót igazolhat a One Veszprém – sajtóhír

Kézilabda
2026.01.23. 10:27

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Vladan Matics nyáron visszatér a szegedi kézilabdaklubhoz

Kézilabda
2026.01.21. 11:19
Ezek is érdekelhetik