Kézi: Dujshebaev újra gyomron vágott egy edzőkollégát - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.28. 19:35
null
Talant Dujshebaev ezúttal sem tudott uralkodni önmagán (Fotó: kicker.de)
Ismét egy gyomorra mért ütéssel jelentkezett Talant Dujshebaev, a Vive Targi Kielce férfi kézilabdacsapatának edzője, aki a Wisla Plock elleni lengyel bajnoki döntőben kialakult csetepatéból nem akart kimaradni, és behúzott egyet kollégájának, Manolo Cadenasnak.

A videofelvételen az látszik, hogy a mérkőzés hevében a pályán összeakaszkodtak a felek, még a kispadról is többen beszaladtak elégtételt venni, vagy éppen békíteni. Ezalatt Talant Dujshebaev is akcióra szánta el magát, és az esettől több méterre állva, az oldalvonal mellett, de szintén a pályán belül Cadenas – aki nem mellékesen a spanyol válogatott szövetségi kapitánya – felé sietett.

A Plock edzőjét teljesen váratlanul érte az ütés – előtte talán még egy félmosoly is látható a szája szegletében, amikor látja a dühösen közeledő kollégát –, de utána őt is elragadja a hév. Viszonozni azonban nem volt lehetősége az ütést, mert szétválasztották a feleket. Majd mindkettőt piros lappal a lelátóra száműzték.

A lengyel beszámolók szerint a lefújás után a két edző már lenyugodva összeölelkezett, és kölcsönösen bocsánatot kért egymástó, bár leginkább Dujshebaevnek volt miért. „Szégyellem magam a történtek miatt, sok volt bennem a feszültség” – magyarázkodott Dujshebaev, aki azért hozzátette, hogy a mérkőzés utána rendben véget ért, és ők is kibékültek.

A gyomros 0:44-nél

A találkozót – a döntő negyedik felvonását – a Kielce 34–25-re nyerte meg, és összesítésben 3–1-gyel védte meg bajnoki címét.

A játékosként világklasszis trénernek nem ez az első ilyen gyomorzása az idén, amint arról március végén beszámoltunk: a Rhein-Neckar Löwen elleni a BL-mérkőzésen szintén az ellenfél edzőjét, Gudmundur Gudmundsson vágta gyomron, amiért ötezer eurós büntetést kellett fizetnie.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Fazekas-parádéval újra kupagyőztes a Plock

Kézilabda
2026.04.18. 23:07

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
2026.04.12. 22:03

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
2026.04.11. 12:09

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.04.09. 22:19

Elképesztő izgalmak után, az utolsó öt percben a Szeged kiharcolta a továbbjutást a férfi kézi BL-ben!

Kézilabda
2026.04.08. 20:30

A végére alakult ki a legnagyobb különbség, előnyt szerzett a Szeged a férfi kézi BL-párharc odavágóján

Kézilabda
2026.04.02. 20:27

Kiválóan védekezett a Veszprém, magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra a PSG elleni playoffmeccsen

Kézilabda
2026.04.01. 20:23

Itt a nagy lehetőség a Veszprém előtt a bizonyításra

Kézilabda
2026.04.01. 10:12
Ezek is érdekelhetik