Férfi kézi BL: a Kiel nem elégszik meg a bajnoki címmel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.26. 17:09
Szombaton biztossá vált, hogy három friss bajnok fog részt venni a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében, az MKB-MVM Veszprém és a Barcelona után a Kiel is megnyerte hazája pontvadászatát, a magyar csapat elődöntős ellenfelénél azonban nem elégszenek meg a német elsőséggel.

„Még nem fejeztük be a dolgunkat, ez a kupa még nagyobb önbizalmat ad, sikerre éhesen megyünk Kölne" – üvöltötte Filip Jícha, a Kiel klasszis átlövője a csapat bajnoki címét ünneplő 12 ezres tömegnek szombat éjszaka. Filip Jícha, a Kiel klasszis átlövője a csapat bajnoki címét ünneplő 12 ezres tömegnek szombat éjszaka.

„Sok trófeát nyertem már a Kiellel korábban, de ez mind közül a leghihetetlenebb" – tette hozzá a nyártól már a Veszprémet erősítő Christian Zeitz.

Mint beszámoltunk róla, a Bundesliga utolsó fordulójában az élen álló Rhein-Neckar Löwen a Gummersbachhoz látogatott, és bár nyert 40–35-re, ez kevésnek bizonyult, ugyanis a Marko Vujin vezette THW 37–23-ra lelépte a tabellán ötödikként záró Füschét, így két góllal „beelőzött”, és újra elhódította az aranyat.

Legfrissebb hírek

A Szeged idegenbeli döntetlennel zárta a férfi kézilabda BL csoportkörét

Kézilabda
2026.03.11. 20:33

Nem rózsás a csapataink helyzete a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.03.07. 12:16

Sokba került a leolvadás: hatgólos előnyről kapott ki a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.03.05. 22:22

Bánhidi Bence: A legjobb szó a GOG-ra a kiszámíthatatlan

Kézilabda
2026.03.05. 09:03

Férfi kézilabda BL: Szita Zoltánék simán nyertek; a Kielce megelőzte a Veszprémet; a PSG csak ikszelt

Kézilabda
2026.03.04. 22:45

Férfi kézilabda El: tizenhárom magyar gól a keddi fordulóban

Kézilabda
2026.03.03. 20:48

Már csak a harmadik hely lehet a Veszprém célja a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.25. 10:00

Imre Bence hét gólt lőtt a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2026.02.24. 22:31
Ezek is érdekelhetik