Női kézi: ősszel száz fiatallal indul a Győri ETO új sulija

MTI MTIMTI MTI
2014.04.02. 13:01
Kozármislenyben indítja el dél-magyarországi kézisuliját a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC kézilabdaklubja.

Az erről szóló megállapodást Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke, valamint Kovács Tamás, a helyi sportklub elnöke írta alá szerdai, közös sajtótájékoztatóján.

„A célunk az, hogy szélesítsük a merítési bázisunkat, újabb földrajzi területet vonjunk be az utánpótlás-nevelésünkbe, és olyan gyerekeket neveljünk, akik nemcsak a sportban, hanem az életben is megállják a helyüket” – nyilatkozta az MTI-nek Kelecsényi Ernő.

Az iskola a magyar mellett a horvát és az egyéb délszláv területen élő tehetséges lányok felkutatását és nevelését tűzte ki további céljául, a külföldi játékosok felfedezésében Zdravko Zovko, a Veszprém férfi csapatának korábbi vezetőedzője is segédkezik majd.

Kelecsényi Ernő elmondta, a toborzást már megkezdték, nyáron várhatóan egy horvátországi táborozásra is sor kerül, szeptembertől pedig – nagyjából száz fiatallal – indul a program.

Legfrissebb hírek

A benevezett klubok közül csak egy nem indulhat a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.10. 16:09

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
2026.06.08. 11:22

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.06.08. 00:03

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
2026.06.07. 22:35

„Bouktit-t nem tudtuk megállítani” – a visszavonuló Hagman szerint az MVP volt a Metz nyerőembere

Kézilabda
2026.06.07. 21:26
Ezek is érdekelhetik