Kézilabda: az EHF elnöke szélesítené az Eb mezőnyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.26. 15:03
Jean Brihault, az Európai Kézilabda-szövetség elnöke egy interjúban elmondta, feltett szándéka, hogy szélesítse az Európa-bajnokság mezőnyét.

„Ki kell használnunk az Eb sikerét, és szélesítenünk kell a mezőnyt, több országot és nézőt bevonva. A döntő hétvégéjére például csomó jegyigénylést vissza kellett utasítanunk, erre megoldást kell találni” – mondta Jean Brihault az Eb hivatalos oldalának adott interjújában.Jean Brihault az Eb hivatalos oldalának adott interjújában.

„Ha megtaláljuk a megfelelő formulát, mindenképp szükséges lesz a bővítés. A közepes rangsort elfoglaló országokban is növekszik a színvonal, így mindenképpen ebbe az irányba kell elmozdulnunk” – tette hozzá az EHF elnöke, aki azonban ódzkodik attól, hogy a csoportkör után kieséses szakasz következzen.

„Ezt nagyon körültekintően kell megvizsgálni. Európában kiegyenlített a mezőny, így nem biztos, hogy a vb-n alkalmazott rendszert kell nekünk is követnünk. Sokszor igazságtalan lehet, ha a csoportkört egyből az egyenes kieséses szakasz követi.”

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36