Férfi kézi: svéd olimpiai ezüstérmest igazolt a Szeged

Vágólapra másolva!
2014.01.29. 13:15
null
Jonas Källman célba veszi a magyar kaput a londoni olimpián (Fotó: Reuters)
A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata három és fél évre szóló szerződést kötött a svéd olimpiai ezüstérmes balszélsővel, Jonas Källmannal. A háromszoros BL-győztes játékos a hétvégén csatlakozik a kerethez – írja a szegedi klub hivatalos honlapja.

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségem lesz Szegeden játszani. Egy nagyon gyors, és remélem, mindkét fél számára jó megoldás született. Bízom benne, hogy játékommal tudom segíteni a Pick Szegedet a magyar porondon és nemzetközi színtéren is az elkövetkező három és fél évben” – idézi a pickhandball.hu a 33. életévében járó Jonas Källmant.

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetősége a napokban a dán CHJ Management nevű menedzserirodával tárgyalt. Ekkor került a képbe a svéd olimpiai ezüstérmes balszélső, Jonas Källman, és az, hogy a kétszeres magyar bajnoknál folytassa a pályafutását.

„Három és fél éves szerződést kötöttünk a játékossal, aki a hétvégén érkezik Szegedre – mondta az ügyletről Mezei Richárd, a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója. – Nagy kihívásnak tartja a magyarországi szereplést, nagy örömmel fogadta a megkeresést, és azt, hogy az Európában is jegyzett Pick játékosa lehet. Jonas Larholm révén csak jót hallott a csapatról, a vezetőségről, a remek közönségünkről és a trénerről, Juan Carlos Pastorról. Az IFK Skövde HK elnöksége korrekten állt az ügyhöz, ennek is köszönhető, hogy ilyen gyorsan sikerült megállapodnunk, és elengedték a világklasszis kézilabdást. Jonas Källman a magyar bajnokságban, a kupában és az EHF-kupában is pályára léphet. Most a papírmunkát végezzük, minden bizonnyal jövő héten szerdán, Csurgón már bemutatkozhat a Pick Szegedben.”

Källman 1981. július 17-én született. Két méter magas, 2000-től 2002-ig az IFK Skövde csapatában játszott, ezután Spanyolországba igazolt, 2002-től 2011-ig a Ciudad Real, majd 2011-től 2013-ig a Atlético Madrid játékosa volt. Tavaly nyáron szerződött Svédországba. 2012-ben Londonban olimpiai ezüstérmes volt a svéd válogatottal, a Ciudad Reallal háromszor volt Bajnokok Ligája-győztes. Az idén visszatért hazája válogatottjába, résztvevője volt a dániai Európa-bajnokságnak.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi NB I: egyik legjobbját veszítheti el az ETO – reagált a klub és a Széchenyi Egyetem is

Kézilabda
4 órája

Férfi kézilabda NB I: a NEKA otthonában is nyert a Tatabánya

Kézilabda
2025.11.12. 20:32

Férfi kézilabda NB I: Bajnokok Ligája-győztes játékost igazolt a Győr

Kézilabda
2025.11.12. 11:45

Férfi kézi NB I: november 26-án pótolják be a félbeszakadt meccset

Kézilabda
2025.11.10. 20:42

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
2025.11.10. 07:03

Kigyulladt a szomszédos uszodában a szauna, félbeszakadt a Budai Farkasok–Budakalász bajnoki

Kézilabda
2025.11.09. 19:57

Elmozdult az utolsó helyről a Balatonfüred a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.11.08. 20:08

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39
Ezek is érdekelhetik