Férfi kézi: biztossá vált, hogy Nagy László kihagyja az Eb-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.01. 17:54
null
Nagy Lászlónak (középen) ki hagynia az Eb-t (Fotó: Reuters)
Január 1-jén MRI-vizsgálaton vett részt a lábsérüléssel bajlódó Nagy László. A férfi kézilabda-válogatott klasszis jobbátlövője még novemberben, a Veszprém Celje elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésén szenvedett sérülést, és bár javult az állapota, a bajnoki szünetben sem épült fel teljesen. Az MRI-vizsgálat eredményeként eldőlt, hogy a kézilabdázó nem vehet részt a január 12-én rajtoló dániai Európa-bajnokságon.  

„Az MRI-vizsgálat kimutatta, hogy Nagy László térdénél, a sípcsontjának külső oldalán benyomat látható, ami egyfajta sípcsontrepedésnek felel meg – mondta el dr. Erdélyi Gábor, a férfiválogatott orvosa. – Ez okozza a fájdalmait is. A játékosnak két hétig pihentetnie kell a lábát, emiatt az Európa-bajnokságon nem vehet részt. A pihenőn kívül további orvosi beavatkozásra nincs szükség."

„Sajnos el kell fogadnunk a vizsgálat eredményét. Szerencsétlen helyzetbe kerültünk, hiszen a rásérülés veszélye miatt Nagy Lászlónak két hétig pihentetnie kell a lábát, így nem lehet ott velünk az Európa-bajnokságon. Szerencsésebb lett volna, ha a sérülés kikúrálása megtörténik, ami talán elérhető lett volna a decemberi bajnoki mérkőzéseken való részvételének mellőzésével – hangsúlyozta Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – Az egyetlen jó hír, hogy Nagy László további pályafutását nem veszélyezteti a sérülés. Mostantól kizárólag az Európa-bajnoki felkészülésre és a kontinensviadalon való részvételre koncentrálunk a keretben lévő játékosokkal. Az látszik, hogy a halálcsoportból való továbbjutás a korábbinál is nehezebbé vált számunkra, szükségünk lesz a játékosok pozitív hozzáállására és arra is, hogy a magyar csapat tagjai erőn felül teljesítsenek Dániában."

A magyar válogatott – Nagy László nélkül – január 2-án Gyöngyösön folytatja az Eb-felkészülést.

A MAGYAR VÁLOGATOTT HÁTRALEVŐ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Provident-kupa, Gyöngyös

Január 3.: Magyarország–Csehország, 17 (tv: Sport Klub)
Január 4.: Magyarország–Fehéroroszország, 13 (tv: RTL Klub)
Január 5.: Magyarország–Lengyelország, 13 (tv: RTL Klub)

FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA, 2014. JANUÁR 12–26.
CSOPORTBEOSZTÁS

A-csoport (Herning): Dánia, Csehország, Macedónia, Ausztria
B-csoport (Aalborg): Spanyolország, Izland, Magyarország, Norvégia
C-csoport (Aarhus): Szerbia, Franciaország, Lengyelország, Oroszország
D-csoport (Koppenhága): Horvátország, Svédország, Fehéroroszország, Montenegró
A csoportok első 3-3 helyezettje jut a középdöntőbe, a legjobb 12 közé.

A magyar csapat csoportmérkőzései:
2014. január 12. 18.15: Spanyolország–Magyarország
2014. január 14. 18.00: Magyarország–Izland
2014. január 16. 20.15: Magyarország–Norvégia

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
15 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
15 órája

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
19 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

Izland megszorongatta a társházigazdát, de Dánia jutott be a férfi kézilabda Eb döntőjébe

Kézilabda
2026.01.30. 22:14

Nincs újabb finálé a horvátoknak, a németek tíz év után ismét Eb-döntőt játszhatnak

Kézilabda
2026.01.30. 19:24
Ezek is érdekelhetik