Férfi kézi Eb: a svéd klasszis kihagyja a dániai tornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.28. 07:15
Sérülés miatt kénytelen kihagyni a 2014 januárjában megrendezendő férfi kézilabda Európa-bajnokságot a svéd válogatott egyik legjobbja, Kim Andersson.

A dán Koldingot erősítő Andersson a sérült bal válla miatt már nyolc hónapja nem volt százszázalékos állapotban, és mivel a kezelések nem vezettek eredményre, kés alá kellett feküdnie. A világ egyik legjobb jobbátlövője a műtét előtt még reménykedett benne, hogy ott lehet a dániai Eb-n, ám az operáció közben kiderült, nagyobb a baj, mint ahogy azt az orvosok sejtették.

„Három-hat hónapra kidőltem, nagyon szerencsés esetben három hónapot vesz csak igénybe a felépülésem. Bónusz lenne számomra, ha ebben az idényben még pályára tudnék lépni" – nyilatkozta a 31 éves játékos.

A dániai Eb-t január 12. és 26. között rendezik meg, így a kontinenstornán Andersson biztos nem szerepelhet, de a jelek szerint a BL-ben vitézkedő Kolding sem nagyon számolhat már vele ebben a szezonban.

A svédek a horvát, a fehérorosz és a montenegrói válogatottal kerültek egy Eb-csoportba.

Legfrissebb hírek

Hat nemzet sztárjai az álomcsapatban a férfi kézi Eb All Star-csapatában

Képes Sport
2026.02.07. 12:32

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2026.02.03. 14:28

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2026.02.03. 11:12

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

A németek visszavágnának Dániának a férfi kézilabda Eb-döntőben

Kézilabda
2026.02.01. 10:40
Ezek is érdekelhetik