Női kézi BL: Örülök, hogy a végén már mosolyogtunk - Elek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.20. 16:15
A Ferencváros 40–25-re kiütötte a lengyel bajnok Lublint a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában. A magyar csapat edzője, Elek Gábor örül, hogy a találkozó vége már az örömkézilabdáról szólt, és csodálatosnak tartja a két együttes szurkolótábora közötti kapcsolatot.

Mint beszámoltunk róla,

Mint beszámoltunk róla,
a mérkőzés hajrájában még a lengyel szurkolók is a ferencvárosiakat éltették.

„Igazából elég régi és nagyon jó a kapcsolat a két klub szurkolótábora között, és ez valahol gyönyörű. Szenzációs, hogy a ferencvárosi közönség a bemutatásnál »polskázott«, és az, hogy a végén a lengyelek »hajrá fradiztak« – mondta a lefújást követően a Digi Sportnak Elek Gábor. – Ez tényleg egy jó délután volt. Azt gondolom, hogy egy-két periódustól eltekintve nagyon magas színvonalon is tudtunk kézilabdázni, jó sebességgel, tehát abszolút elégedettek lehetünk ma.”

„Okosan, megfontoltan kézilabdáztunk, nyilván nagyon sok mindenben lehet javulni, sőt kell is, de nagyon örülök, hogy a végén már mosolyogtunk, régen tudtunk így, és ez nagyon jó – tette hozzá a ferencvárosiak mestere, aki erősen szurkolt Laura Steinbachnak, hogy megtörjön a jég és betaláljon. – Majdhogynem ezek a legfontosabb momentumok egy ilyen mérkőzésen. Nagyon fontos, hogy visszahozzuk magunk közé azokat, akikben benne van még a görcs, akik gyengébb formában játszottak az elmúlt mérkőzéseken. Ettől leszünk teljesek, és ettől tudjuk végigcsinálni – reményeim szerint sikeresen – ezt az évet.”
Legfrissebb hírek

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
2026.10.13. 14:09

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
2026.10.12. 13:55

Reichert remeklése ellenére nyert a Győr a Gloria Bistrita ellen

Kézilabda
2026.10.03. 19:32

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Meg sem állt 40 gólig az FTC a szlovén bajnok ellen!

Kézilabda
2026.09.12. 15:45

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
2026.09.06. 18:34