Férfi kézi: Láthatják, érdemes bízni bennünk - Pastor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.26. 19:19
Mint beszámoltunk róla, a férfi kézilabda NB I rangadóján a Pick Szeged hazai pályán 23–22-re legyőzte a címvédő MKB-MVM Veszprémet. A győztes hadvezér, Carlos Pastor szerint a közönség segítségével megmutatták, érdemes bízni az együttesben.

„A védekezésünk volt a győzelmünk kulcsa, és ezért a csúcsteljesítményért, hogy a szünetig csupán nyolc gólt kapott, csak elismerés illeti csapatomat – nyilatkozta a mérkőzést követően Carlos Pastor, a szegediek vezetőedzője. – Remek közönségünk hathatós támogatásával a szoros végjátékban is megmutattuk, hogy érdemes bízni bennünk és a munkánkban, amelynek megérett az első gyümölcse. A szüretig azonban még rengeteg lesz a dolgunk, és továbbra is jó döntéseket kell hoznunk. Carlos Pastor, a szegediek vezetőedzője. – Remek közönségünk hathatós támogatásával a szoros végjátékban is megmutattuk, hogy érdemes bízni bennünk és a munkánkban, amelynek megérett az első gyümölcse. A szüretig azonban még rengeteg lesz a dolgunk, és továbbra is jó döntéseket kell hoznunk.

„A durva mérkőzésen szerintem is a védekezésen múlott, hogy melyik együttes nyer – mondta ezt már Carlos Ortega, a veszprémiek mestere. – A Szeged jól felkészült a mi taktikánkból, miként mi is tanulmányoztuk a Pick játékát. Kár, hogy az első félidő közepén megakadt a támadójátékunk, majd a másodikban túl nagy különbséget kellett ledolgoznunk. Ez sikerült, ám Mikler és társai remek napot fogtak, míg nálunk csak az első sor tudott igazán jó teljesítményt nyújtani a szünet után.

„Nagyon fontos egy ilyen kaliberű csapat ellen, hogy a hibáink ellenére nyugodtak tudtunk maradni a végjátékra – nyilatkozta a Sport Klubnak a mérkőzés után Ancsin Gábor, a szegediek átlövője. – Először jön a válogatott hét, majd az EHF-kupára való felkészülés. Nem szabad megállnunk, csináljuk tovább, és remélem, sikerül továbbjutni az EHF-kupában.”

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Mikler Roland elárulta, milyen szerepe volt a piros lapnak a Szeged szárnyalásában

Kézilabda
2025.06.04. 21:55

A Szeged legyőzte a Veszprémet, vasárnap avatnak bajnokot férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.04. 20:18

Az Európa-bajnok birkózó osztott meg jó hírt Mikler Rolandról

Kézilabda
2025.04.29. 11:17

Sokáig közel állt a bravúrhoz, végül három góllal kikapott a Szeged a Barcelonától

Kézilabda
2025.04.24. 20:33
Ezek is érdekelhetik