Kézilabda: rangos nemzetközi női tornát rendez a Ferencváros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.15. 14:06
Rangos, nagycsapatos nemzetközi női kézilabdatornát rendez szombaton és vasárnap az FTC-Rail Cargo Hungária az Elek Gyula Arénában.

A zöld-fehérek Kőbányai úti csarnokában sorra kerülő Elek Gyula Kupán a házigazdákon kívül a Larvik, a Rosztov-Don, valamint a Siófok KC-Galerius Fürdő együttese vesz részt.

Jeney Zsolt Ákos, a zöld-fehérek női kézilabda-szakosztályának elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy az új vezetőség három éve - amikor átvette a csapatot – „Vissza a csúcsra!” címmel tízéves programot hirdetett, és ennek fontos állomása a hétvégén első alkalommal sorra kerülő torna, amellyel a házigazda egykori sikeredzőjére is emlékeznek.

„Nagy örömünkre szolgált, hogy elfogadta meghívásunkat a 2011-es BL-győztes és idei BL-döntős norvég Larvik, a többszörös orosz bajnok a Rosztov-Don, valamint partner egyesületünk, a Siófok” - jelentette ki Jeney.

A torna fővédnöki tisztét Tove Skarstein, Norvégia budapesti nagykövete vállalta el, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években szoros kapcsolat alakult ki a magyar és a norvég kézilabdázás között, hiszen több norvég kézilabdázó játszik Győrben, s a női kapitányi tisztséget is Karl Erik Böhn töltötte be.

„Remélem, ez az együttműködés a jövőben tovább fog javulni, hiszen a sport rengeteget segít a nemzetek közötti kapcsolatok elmélyítésében is” – tette hozzá a nagykövet.

Elek Gábor, a ferencvárosiak vezetőedzője arról beszélt: két héttel a bajnokság rajtja előtt jó alkalom ez a torna arra, hogy csapata erős ellenfelek ellen mérje fel, hol tart a felkészülésben. „Pena, valamint a junior Eb-n orrtörést szenvedett Mészáros Rea nem játszhat, ennek ellenére szeretnénk megnyerni a tornát” – fogalmazott Elek.

Szergej Belickij, a Rosztov-Don vezetőedzője kijelentette: számukra most nem az eredmény az elsődleges, hanem hogy jól felkészüljenek a szeptember közepén sorra kerülő BL-selejtezőre.

Ole Gustav Gjekstad, a Larvik mestere videóüzenetében azt mondta, hogy még nincsenek BL-döntős formában, mert csak néhány hete kezdték el a felkészülést, s néhány új játékosuknak még idő kell a beilleszkedésre.

Golovin Vladimir, a Siófok vezetőedzője szerint a hétvégi mérkőzéssorozat jó erőfelmérő.

A PROGRAM
SZOMBAT
Larvik–Rosztov-Don 10.00
FTC–Siófok 12.00
Siófok–Larvik 16.00
FTC–Rosztov-Don 18.20
VASÁRNAP
Siófok–Rosztov-Don 9.30
FTC–Larvik 12.00

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
35 perce

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2 órája

Elek Gábor: Visszaköszöntek a problémáink, de a szívünk a helyén volt

Kézilabda
2026.01.22. 08:54

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40
Ezek is érdekelhetik