Női kézi NB I: a bentmaradás a célja az MTK-Budapestnek

P. B.P. B.
2013.07.19. 14:08
A BSE női kézilabdacsapata újoncként vágott neki az előző szezonnak, majd azzal a lendülettel utolsóként végezve ki is esett. Csakhogy a piszkos anyagiak közbeszóltak, a hatodik helyen végző Kiskunhalas az utolsó pillanatban visszalépett az első osztályban való indulástól, így a fővárosiak számára csupán néhány hétre zárult be az NB I kapuja. A hivatalos értesítést csak jövő héten kapják kézhez, de ez puszta formalitás, miután a klub többször is megerősítette szándékát az első ligás indulás kapcsán, hétfőn hitelesítik a Népfürdő utcai csarnokot, és a sorsolásba is beillesztették az együttest.

„Szörnyű volt az elmúlt néhány hét – említette Paál László szakosztályvezető. – Nem szeretnénk még egyszer ilyen helyzetbe kerülni. Gyakorlatilag naponta változott a helyzet az NB I-es tagsággal kapcsolatban, sőt volt, hogy naponta kétszer is... A következő szezonban célunk a biztos bentmaradás, de most már a pályán elért eredményekkel, nem így, mint most.”Paál László szakosztályvezető. – Nem szeretnénk még egyszer ilyen helyzetbe kerülni. Gyakorlatilag naponta változott a helyzet az NB I-es tagsággal kapcsolatban, sőt volt, hogy naponta kétszer is... A következő szezonban célunk a biztos bentmaradás, de most már a pályán elért eredményekkel, nem így, mint most.”

Ebben nyújthat segítséget a májusi fúzió után MTK-Budapest néven szereplő csapatnak a kék-fehér anyaklub által megteremtett biztos háttér, a Papp Györgyöt váltó új edző, a korábbi NB I-es játékos Borsodi Péter (először ül első osztályú és női kispadon), a feljutó Egertől érkező kapus, Hrankai Regina és az a két, NB I-es együttestől érkező játékos, akivel már megegyeztek, csak a kézilabdázók nem jutottak még dűlőre klubjukkal. Az eddigi keretet egyébként a távozó jobbszélső Baross Zsuzsától eltekintve egyben tudta tartani a klub.

Legfrissebb hírek

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
11 órája

A Vasas otthonában nyert az MTK a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:42

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
Tegnap, 10:30

Női kézi NB I: a Loki 14 gólt szerző balátlövőjének vezérletével nyert a NEKA otthonában

Kézilabda
2026.10.31. 19:00

Jesper Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

Kézilabda
2026.10.31. 09:51

Női kézilabda NB I: hazatérhet az FTC átlövője – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.28. 16:53

Kézilabda: leány U16-os vb: Molnár Hanna az MVP

Utánpótlássport
2026.10.25. 16:17

Kézilabda: vb-ezüstérmet szerzett az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.24. 23:36