Kézilabda: 2009 után újra lesz győri férficsapat az NB I-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.07. 10:19
Három fordulóval a férfi kézilabda NB I B zárása előtt eldőlt, hogy a Győri Széchenyi ESE megszerezte a bajnoki címet. Az egyetemi hátterű klub együttese révén 2009 után újra lesz győri férficsapat a legmagasabb osztályban.

A nőknél pedig a hétvégén az vált biztossá, hogy keleten az Eszterházy KFSC-GloboSyS végez az első helyen és feljut az élvonalba. Az egriek mérkőzését megelőzően a kiesés elől menekülő Kecskemét óriási meglepetésre nyerni tudott az EKFSC legnagyobb vetélytársának számító Nyíradony vendégeként, így a főiskolások egyetlen győzelemmel is bebiztosíthatták a bajnoki címüket. Ha már így alakult, éltek is a sors adta lehetőséggel, és három fordulóval a zárás előtt behozhatatlan előnyre tettek szert.

„Sikerült valóra váltani az álmainkat! Történelmi pillanat ez, ugyanis Egerben női főiskolás kézilabdacsapat még nem szerepelt a sportág élvonalában. Remélem, hogy jövőre már az ország legjobbjait láthatja az egri publikum" – idézi Hegedűs Tibor vezetőedzőt a heol.hu.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

Utánpótlássport
3 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos válogatottak körül

Utánpótlássport
Tegnap, 11:10

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
2026.03.18. 09:10

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
2026.02.24. 17:06
Ezek is érdekelhetik