Női kézilabda: szerződést bontott vezetőedzőjével a Vác

MTI MTIMTI MTI
2013.04.05. 11:37
Közös megegyezéssel azonnali hatállyal szerződést bontott a női kézilabda NB I elődöntőjében érdekelt Vác és Gulyás István vezetőedző.

Kirsner Erika klubelnök az MTI-nek pénteken elmondta: nem kívánják részletezni a válás okait.
Azt még nem tudta megmondani, hogy ki irányítja majd a csapatot a címvédő Győr elleni elődöntő második felvonásán, április 16-án. Az egyik fél második sikeréig tartó párharcban a Győr 1–0-ra vezet, miután kedden 39–16-ra győzött.

A KEK-ben idén negyeddöntőig jutó Vác két hete azt jelentette be, hogy a következő szezontól Konkoly Csaba lesz a vezetőedző, aki a Győrrel négyszer nyert magyar bajnokságot és Magyar Kupát, 2009-ben pedig Bajnokok Ligája-döntős volt.

Legfrissebb hírek

György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

Kézilabda
Tegnap, 16:13

Női kézi: ez ám a sztárparádé – megérkeztek az ETO és a Fradi új légiósai

Kézilabda
2026.07.21. 15:39

Női kézilabda NB I: távozik a Mosonmagyaróvár német jobbátlövője – hivatalos

Kézilabda
2026.07.16. 13:24

Egymásra mutogatnak a licencügy szereplői Mosonmagyaróváron

Kézilabda
2026.07.15. 15:21

Női kézilabda NB I: a kínai válogatott vendégeként készül az Alba Fehérvár

Kézilabda
2026.07.15. 13:42

Női kézilabda NB I: válogatott játékossal erősítettek az egri egyetemisták – hivatalos

Kézilabda
2026.07.12. 21:15

A Mosonmagyaróvár elsőre nem kapott licencet a női kézilabda NB I-re

Kézilabda
2026.07.10. 11:02

Döntött Háfra és Strannigg sorsáról a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
2026.07.10. 10:46