Női kézilabda: Az ETO a BL-döntő favoritja - Hammerseng

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.15. 13:42
A női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében a Győri Audi ETO KC és a norvég Larvik mérkőzik meg a trófeáért. Gro Hammerseng, a Larvik irányító-átlövője a Krim Ljubljana elleni szombati elődöntő után elmondta: szurkolt a magyar csapat norvégjaiért és Heidi Lökéék is biztatták őket a ljubljanai meccs előtt.
„Képes vagyok keményen játszani, különösen védekezésben, de mindig mosoly van az arcomon. A kézilabdázás számomra abszolút élvezet, és a pályán is örömömet akarom lelni benne – de természetesen ettől még olykor tudok nagyon mérges lenni” – nyilatkozta az eurohandball.com-nak Hammerseng, aki azt mondta, a Győri ETO elleni BL-döntőt is szeretné élvezni.„Szeretnék a döntőben is mosolyogni, de két kemény mérkőzés lesz. A kiemelkedő szezonja után a Győr a favorit, de még nem nyerték meg a trófeát, még előttünk van két meccs. A döntő résztvevője két nagyon tapasztalt csapat.”„Különleges lesz szembenézni Heidi Lökével és Katrine Lundével, nem felejthetjük, hogy ők is az emlegetett norvég mentalitás képviselői. Tudjuk, hogy Heidi hitt bennünk [a visszavágó előtt], miután bejutottak a döntőbe, üzent nekem, hogy szorít értünk. Én is hittem a Győrben, amikor hatgólos hátrányban voltak a Valceával szemben. Igazán várom már a finálé meccseit!” – mondta a 33 éves játékos, aki arra kérdésre, hogy a Larvik képes-e meghosszabbítani az ETO döntőkre vonatkozó negatív szériáját, annyit felelt: „Várjunk, és meglátjuk!”.
Legfrissebb hírek

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
7 órája

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
Tegnap, 19:01

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17
Ezek is érdekelhetik