Férfi kézi: Nagy László nyártól a Füchse Berliné - április 1.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.01. 20:05
null
A Füchse szívesen látná soraiban Nagy Lászlót
A Füchse Berlin férfi kézilabdacsapatának honlapja szerint Nagy László vasárnap két évre szóló szerződést írt alá a német klubhoz, ám a Nemzeti Sport információi szerint csak április 1-jei tréfáról van szó. A német klub honlapja keddre virradóra megerősítette: az átigazolás híre valóban vicc.

 

A Füchse honlapja hétfői hírében idézte Nagy Lászlót is, az átlövő elmondta, örül, hogy a világ legerősebb bajnokságában folytathatja pályafutását. A hírt több vezető német honlap, szakportál is változtatás nélkül átvette. A hír mellé a berliniek honlapján egy képet is mellékeltek, amelyen Nagy László pózol, ám mivel Németországban is dívik az április 1-jei „bolondok napja” hagyománya, a honlap szerkesztői csak azt használták ki, hogy Nagy jó barátja Iker Romerónak, a berliniek spanyol játékosának, akit meglátogathatott az elmúlt napokban. A Nemzeti Sportnak Szörnyi Attila, a játékos menedzsere ugyanis cáfolta a hír hitelességét.

Hétfő éjfél után egy perccel aztán a berlini klub honlapja új hírrel jelentkezett, amelyben elismerte, hogy csupán a klub hagyományos április elsejei tréfájáról volt szó. A Füchse – elégedetten nyugtázva a rengeteg reakciót – hivatalosan jelezte: Nagy László „hűséges marad a Veszprémhez”, és csupán nézőként vett részt a berlini csapat Flensburg elleni bajnokiján. A berlini klub köszönetet mondott a magyar játékosnak a csínyben való részvételért, és további sok sikert kívánt neki magyarországi klubjában.

Nagy László egyébként kifejezetten kapósnak tűnik így április 1-je környékén: az európai porondon ugyanis kevésbé – na jó, egyáltalán nem – ismert London GD ugyancsak a hivatalos honlapján tudatta, azonnali hatállyal szerződtette az átlövőt hat hónapra, aki így már a Kiel elleni BL-negyeddöntőt is kihagyja. A vicc minősített kategóriájáról állítólag hamarosan sajtótájékoztatót tartanak, amit élőben közvetít a BBC.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
16 órája

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Újabb világklasszist igazolt a Füchse Berlin, 2027-től összeáll a nagy trió – hivatalos

Kézilabda
2026.01.09. 15:23

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49
Ezek is érdekelhetik