Férfi kézi BL: A Kielce továbbjutása megérdemelt - Skaliczki

Vágólapra másolva!
2013.03.24. 19:27
Ötgólos (32–27) vereséget szenvedett a Kielce otthonában megvívott visszavágón, így összesítésben néggyel (57–53) bizonyult karcsúbbnak a Pick Szeged a BL-nyolcaddöntőben lengyel riválisánál, és búcsúzott a rangos sorozattól. A szegediek mestere, Skaliczki László szerint megérdemelt a Kielce továbbjutása.

„Nagy iramú meccset játszottunk, hihetetlen iramot diktált a Kielce – nyilatkozta Skaliczki László a Nemzeti Sport Online-nak. – A védekezésükben tudatosan építették fel a bejátszásaink megelőzését, és rendre gyors indításokat tudtak vezetni, amiből aztán eredményesek voltak. Nehézséget okozott nekünk az öt egyes, eltolt védekezésük, mi pedig egyre nehezebben tudtuk tartani a tempót. Ha több megállított faultot tudtunk volna csinálni, akkor szorosabb lehetett volna a meccsünk. A szívünk vitt előre bennünket, küzdöttünk becsülettel, de a Kielce továbbjutása megérdemelt. A mai teljesítményünkre büszkék lehetünk. Külön szeretném megköszönni a bennünket elkísérő szurkolóinknak a biztatást.”Skaliczki László a Nemzeti Sport Online-nak. – A védekezésükben tudatosan építették fel a bejátszásaink megelőzését, és rendre gyors indításokat tudtak vezetni, amiből aztán eredményesek voltak. Nehézséget okozott nekünk az öt egyes, eltolt védekezésük, mi pedig egyre nehezebben tudtuk tartani a tempót. Ha több megállított faultot tudtunk volna csinálni, akkor szorosabb lehetett volna a meccsünk. A szívünk vitt előre bennünket, küzdöttünk becsülettel, de a Kielce továbbjutása megérdemelt. A mai teljesítményünkre büszkék lehetünk. Külön szeretném megköszönni a bennünket elkísérő szurkolóinknak a biztatást.”

„Tudtuk, hogy nagy csatára számíthatunk, mivel ellenfelünk a nemzetközi szinten is tapasztalt csapat. Továbbjutásunk értékét ez is tovább növeli” – mondta Bogdan Wenta, a Kielce edzője.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
13 órája

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
16 órája

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Mikler Roland elárulta, milyen szerepe volt a piros lapnak a Szeged szárnyalásában

Kézilabda
2025.06.04. 21:55

A Szeged legyőzte a Veszprémet, vasárnap avatnak bajnokot férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.04. 20:18

Az Európa-bajnok birkózó osztott meg jó hírt Mikler Rolandról

Kézilabda
2025.04.29. 11:17
Ezek is érdekelhetik