Kézilabda: lerakták siófoki munkacsarnok alapkövét

MTI MTIMTI MTI
2013.02.21. 13:40
Ünnepélyes keretek között tartották meg a Siófoki Kézilabda Club munkacsarnokának alapkőletételét a Balaton-parti város déli sportcentrumában csütörtökön.
A 367 millió forintos beruházás társaságiadó-forrásból (TAO) valósulhat meg. A Magyar Kézilabda-szövetségen keresztül a siófokiak csaknem 260 millió forint közvetett állami támogatást kaptak, és a helyiek ehhez mintegy 110 millió forint önerőt tettek hozzá.Siófok polgármestere, Balázs Árpád bejelentette, hogy a város ingyenesen biztosította a területet a beruházáshoz, és a sportcentrumot is átadta használatra az élvonalban szereplő kézilabdaklubnak. Simicskó István sportért felelős államtitkár elmondta: a kormány kiemelten támogatja a látványsportokat, és külön öröm, hogy a magyar kézilabda nagyszerű nemzetközi sikereket ért el az elmúlt időszakban.A Magyar Kézilabda-szövetség elnöke, Vetési Iván hozzátette: az elmúlt évben 10.8 milliárd forint társaságiadó-támogatást hagyott jóvá a szövetség, és ezek a pénzek nagyban segítik az alulról történő építkezést a sportágban.Fodor János, a siófoki egyesület ügyvezetője kiemelte: „A tavalyi bravúros harmadik helyezés után egy hosszú távú alkotómunka kezdődött, a munkacsarnok után kollégiumot, majd sportcsarnokot is szeretnénk építeni.”Az ünnepség zárásaként három évvel meghosszabbította szerződését a Siófok KC-Galerius Fürdő NB I-es együttesével a csapatkapitány, Bogdanovic Annamária.
Legfrissebb hírek

Kézi: „Mentálisan is támogatnunk kell a gyerekeket” – Márián Blanka

Utánpótlássport
2026.07.21. 18:34

A hónap utánpótlásedzője: Márián Blanka kézilabdatréneré a júniusi díj

Utánpótlássport
2026.07.20. 15:19

Kézilabda: a szív és a lélek magyar diadala az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.20. 08:59

Kézi: negyeddöntőbe jutott az U20-as férfi Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.07.14. 20:42

Kézilabda: nagyarányú vereség az U20-as férfi Eb középdöntőjében

Utánpótlássport
2026.07.13. 20:44

Kézilabda: a szlovénokat is legyőzte az U20-as férfiválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.09. 20:33

Kézilabda: győzelemmel kezdett az U20-as férfiválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.08. 20:06

Kézilabda: nyílt Eb-ezüsttel debütáltak az U16-os magyar lányok

Utánpótlássport
2026.07.08. 19:40