Férfi kézi: Valamit tennem kellett - Iváncsik Gergő

Vágólapra másolva!
2013.01.26. 11:25
Amint arról elsőként beszámoltunk: Iváncsik Gergő lemondta a szereplést a magyar kézilabda-válogatottban. A szélső a Nemzeti sport szombati számában adott interjúban beszélt az okokról.

„Úgy érzem, kicsit megfáradt ez a kapcsolat. Tizenhárom éve, hogy itt vagyok, és mindig boldogan álltam rendelkezésre. Az elmúlt esztendő viszont elbizonytalanított. Bevallom, már az olimpia után felvetődött bennem a gondolat, hogy ideiglenesen visszalépek a válogatottságtól. Szenvedtem eleget, amíg eldöntöttem, mi legyen. Már csak azért is, mert imádok a válogatottban lenni, minden percét élvezem. És mégis. A pontot az i-re a legutóbbi teljesítményem tette fel. Csak ismételni tudom magam: nálam ez nem fér bele" – nyilatkozta a spanyolországi világbajnokságot követően önmagával elégedetlen Iváncsik Gergő.

„Én is azt éreztem, hogy megint jó irányba indultam el, lelkileg, mentálisan és fizikailag egyaránt rendben vagyok, erre a válogatottban visszaesett a formám. Engem bánt a legjobban, hogy így alakult, de valamit tennem kellett. Muszáj újra magamra találnom! Mindenki korrekt volt. A fiúk megértettek, egyúttal jelezték, hogy visszavárnak, Mocsai Lajossal pedig abban maradtunk, hogy résnyire nyitva hagyjuk a kaput, a most áprilisi Európa-bajnoki selejtezők előtt egyeztetünk, de jelen állás szerint a következő év kimarad nekem. Azt ugyanakkor megígértem a kapitánynak, hogy ha a jövő januári Európa-bajnokság után még szükség lesz rám, visszatérek" – tette hozzá a veszprémi szélső.

HA IVÁNCSIK RÉSZLETESEBB INDOKLÁSÁRA, A VB-SZEREPLÉS ÉRTÉKELÉSÉRE IS KÍVÁNCSI, KERESSE A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁT!

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
10 órája

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik