Tomori: Ilyen védekezéssel nem jutunk előre

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 00:54
null
A kilencgólos Tomori Zsuzsanna szerint sok múlt a gyenge védekezésünkön (fotó: Mirkó István)
A horvátok 28-27-es sikerével véget ért Európa-bajnoki csoportmeccs után mindkét szövetségi kapitány a védekezést emelte ki, csak éppen ellenkező előjellel. Míg Karl Erik Böhn, a magyar csapat szakvezetője szerint nem voltunk elég jók hátul, addig Vladimir Canjuga éppen a jó védekezésükben látta sikerük kulcsát. A kilenc gólig jutó Tomori Zsuzsanna elmondta, a horvátok öt plusz egyes védekezése megfogta a magyar csapatot, míg Görbicz Anita szerint – és társai egyetértettek vele – holnap meg kell verni a németeket.

Valószínűleg nem ilyen bemutatkozást gondolt Karl Erik Böhn, márpedig az előzetesen tartalékosnak tartott horvátok meglepték a mieinket, és végül egy góllal nyertek.

„Tudtam, hogy a hiányzók ellenére is jó csapatuk van a horvátoknak, persze reméltük, hogy legyőzzük őket. Az igazság az, hogy védekezésben nem voltunk elég jók, de ha megengedik az ellenfélnek, hogy folyamatosan öt-öt és fél méteren védekezzen, úgy nagyon nehéz. Keményebben, agresszívebben kellett volna lefogni az ellenfél lövőit. Megvolt a lehetőségünk a hajrában így is, de nem volt szerencsénk. Most gyorsan megnézzük, miket rontottunk el, és mivel tudunk nyerni a németek ellen” – nyilatkozta a magyar szövetségi kapitány.

„Ha egy csapat egy góllal veszít, ott sok mindenben lehet javulni, mert bármelyik momentum döntő lehetett volna most is. Csak egyet mondok: a végén feladtuk a jobbszélsőt, hogy lőjön ő jobbról jobb kézzel, mert onnan a legkisebb a gól esélye – mégis becsorgott a labda. Számtalan apróság van még, de a lényeg az, hogy nem nyertünk.”

Horvát kollégája, Vladimir Canjuga is a védekezésben látta a kulcsot:

„Sajnálom, hogy elment a hangom a sok kiabálás és a boldogság miatt. Gratulálok, csapatom nagy része fiatal, mivel sokan hiányoznak az olimpiai együttesből, de a bekerülők is megmutatták, mire képesek. A védekezés volt a kulcsa a mai sikerünknek, sok kiállítás és hétméteres volt ellenünk, de így is nyerni tudtunk.”

A kilenc gólig jutó Tomori Zsuzsanna szerint megfogta a csapatot az öt egyes védekezés:

„Nagy hibákat követtünk el a mérkőzés alatt, az öt plusz egyes védekezés pedig megfogott bennünket. Az ellenfél az elején gyakorlatilag mindegyik támadásából betalált, mi belül nagyon szétszakadtunk védekezésben, így a horvátok könnyű gólokat lőttek. Ilyen védekezéssel nem jutunk előre. Szerencsére vissza tudtunk jönni a nagy hátrányból, de a hajrában nem nekünk jött ki jól a lépés. Ha megverjük a németeket, míg a horvátok kikapnak a spanyoloktól, akkor még bármi megtörténhet a csoportban.”

Görbicz Anita és társai egyetértettek benne, hogy meg kell verni a németeket szerdán, míg Szucsánszki Zita szerint szinte semmi sem működött az első meccsen.

„Az első félidőben nem működött a védekezésünk, ezért nem tudtunk könnyű gólokat dobni, felállt fal ellen pedig nehezebb volt a dolgunk. Nem használtuk ki a heteseket és a kiállításokat sem kellő hatékonysággal. Abból kell építkeznünk, ahogy feljöttünk a második félidőben. Biztos át fogjuk beszélni a történteket, de nincs megállás, meg kell vernünk a németeket”– mondta Görbicz.

„Nem tudtunk mit kezdeni eleinte a nyitott védekezésükkel, könnyen elkerülhető gólokat kaptunk. Pontosítanunk kellett a játékunkat, mert igazán semmi sem működött. A bírók sem mellettünk volta, sok lépéshiba benne maradt a horvátoknál, de a hajrában sajnos én is elrontottam egy hetest” – értékelt a második félidőben egyébként a csapatnak új lendületet adó Szucsánszki.

„A második félidő elején megfogtak minket a horvátok, és nagy hátrányba kerültünk. Utána sikerült talpra állnunk, de a végén sokat hibáztunk – pedig a horvátok sem voltak valami pontosak a végén. Nem szabad letörnünk, talpra kell állnunk a következő két mérkőzésre, és akkor kiharcolhatjuk a továbbjutást” – tette hozzá Szamoránsky Piroska:

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
Horvátország–Magyarország 28–27 (15–14)
Újvidék, 2000 néző. Vezette: Opava, Valek (csehek)
HORVÁTORSZÁG: ZDERIC – Gace 4, Petkovic 1, Milanovic 2, BASIC 3, Elez 4, ZEBIC 9 (2). Csere: Jelcic (kapus), LOVRIC 3, Jezic, Covic, Dzono, Peraica 2, Kozbjak
MAGYARORSZÁG: Herr O. – Kovacsicz 3, Szamoránsky P. 2, Szekeres, TOMORI 9, Görbicz 7 (5), Vérten 1. Csere: Kiss É. (kapus), Rédei-Soós 3, Klivinyi 1, Szabó V., SZUCSÁNSZKI 1
Az eredmény alakulása. 4. p.: 1–2. 10. p.: 5–5. 13. p.: 7–6. 16. p.: 8–9. 23. p.: 11–12. 27. p.: 14–12. 34. p.: 15–16. 42. p.: 21–16. 47. p.: 21–20. 51. p.: 23–23. 55. p.: 24–25. 58. p.: 26–26.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 8/5, ill. 2/2
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország1123–20+32
2. Horvátország1128–27+12
3. MAGYARORSZÁG1127–28–10
4. Németország1120–23–30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik