Kézilabda: az ügyvéd szerint Karabaticék nem csaltak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.01. 13:17
Címkék
A világ egyik legjobb kézilabdázójának tartott, olimpiai, világ- és Európa-bajnok francia Nikola Karabatic, valamint testvére, Luka ügyvédje hétfőn elismerte, hogy a két játékos kötött fogadást egy mérkőzésre, ám tagadta, hogy manipulálták volna a végeredményt.

A más csapattagokkal együtt, bundázás gyanújával vasárnap őrizetbe vett montpellier-i kézilabdázók jogi képviselője hangsúlyozta, fogadtak, és ezzel megsértették a sportszerűség szabályait, de nem követettek el büntetőjogi szabálysértést.

„Ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás beleszólhasson az egészbe, bundázás kellett volna, de mivel az nem volt, jogi téren itt nincs semmi” – fogalmazott Eric Dupond-Moretti ügyvéd.

Szerinte a bundázást az ügyésznek kell bizonyítania, amit ügyfelei a leghatározottabban tagadnak.

„Ők nem csalók, a meccs nem volt megbundázva” – hangsúlyozta az ügyvéd, aki azt tanácsolta a játékosoknak, hogy ne válaszoljanak a rendőrök kérdéseire, majd csak a vizsgálóbíró előtt tisztázzák magukat.

A kihallgatást követően a játékosok vagy szabadon távozhatnak, és nem indul ellenük eljárás, vagy vádemelés céljából vizsgálóbíró elé küldi őket a rendőrség.

A Karabatic testvérek mellett 15 további személyt vett őrizetbe a rendőrség – a Bajnokok Ligájában is érdekelt Montpellier-ből összesen hét játékost – a Paris Saint-Germain otthonában rendezett vasárnapi bajnoki mérkőzés után. Kihallgatásuk azóta is tart.

A rendőrség a 2008 óta minden évben bajnoki aranyérmes Montpellier május 12-én játszott, Cesson-Sévigné elleni meccsével összefüggésben vizsgálódik aktív és passzív korrupció, valamint a Francaise des jeux (FDJ), a Francia Szerencsejáték ellen elkövetett csalás gyanújával, mivel a találkozóra gyanús fogadásokat tettek mintegy 80 ezer euró értékben, amellyel a nyeremény mintegy 200 ezer euróra rúgott. A mérkőzést nagy meglepetésre elveszítette az addigra a bajnoki címet már elnyerő Montpellier. Egy kézilabda-mérkőzésre átlagosan ötezer eurós összegben szoktak fogadást kötni.

„A sportetika szerint tilos a játékosoknak fogadni. Fogadtak, rosszul tették, meg kell magyarázniuk, de nem hagyták elmenni a meccset” – ezt a montpellier-i kapus, Mickael Robin védője, Jean-Yves Lienard nyilatkozta hétfőn. Elmondása szerint a szabályzat alapján emiatt a játékosok versenyengedélyét hat meccsre felfüggeszthetik, és 15 ezer eurós pénzbüntetésre ítélhetik őket. Rémy Lévy, a Montpellier elnöke azt mondta, hogy még szerződést is bonthatnak azokkal a játékosokkal, akik fogadtak.

Bundázás esetén viszont a sportkorrupció és csalás büntette öt év szabadságvesztéssel és 75 ezer eurós pénzbírsággal sújtható.

A 17 őrizetbe vett személy között van két játékos élettársa és az FDJ munkatársai is.

A montpellier-i ügyész hétfő délután tart sajtótájékoztatót az ügyben.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.07.13. 09:01
Ezek is érdekelhetik