Férfi kézi BL: a Kiel 14 kapott góllal tudta le a meccsét

Vágólapra másolva!
2012.10.11. 22:13
Címkék
Csütörtökön két mérkőzést rendeztek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, és a két összecsapás homlokegyenest mást hozott a játék képében: míg a THW Kiel elképesztő fölénnyel uralta a Constanta elleni összecsapást, addig a Schaffhausen–CO Zagreb meccs csupán az utolsó pillanatokban dőlt el a hazaiak javára.

A Sävehoftól kapott 34 gól (és persze ennek ellenére sima győzelem) után Alfred Gíslason, a Kiel vezetőedzője alighanem azt kérhette fiaitól, hogy a Constanta ellen koncentráljanak kicsit többet a védekezésre. Mi mással magyarázhatnánk azt, hogy a címvédő a Constanta elleni 60 perc alatt mindvégig hihetetlenül eltökélten és ellentmondást nem tűrően állította meg a román támadásokat?

Az eredmény: mindössze 14 (félidőnként 7-7) kapott gól, több mint húszgólos győzelem (35–14), gálameccset idéző játék – a két kapus, Thierry Omeyer és Andreas Palicka számára pedig együttesen 60(!) százalékos védési hatékonyság. Momir Ilics és Daniel Narcisse (5-5 gól) volt a legeredményesebb a „zebráknál”, ám alighanem a többieknek is jár az edzői dicséret.

A Kielt legközelebb október 18-án Veszprémben láthatjuk az elitligában.

A D-csoportban a Szeged eddigi két ellenfele csapott össze, a Schaffhausen és a Zagreb, és az eddig pont nélkül álló Schaffhausen jött ki győztesen a csörtéből. A svájciak visszakaptak valamit a sorstól, hiszen a Szegeden, az utolsó másodpercekben elbukott meccset követően ezúttal az utolsó pillanatokban szerezték meg a két pontot.

A Schaffhausen ugyan a szünetben, majd a második félidő nagy részében is vezetett, ám egy perccel a vége előtt egy eladott labdát követően egyenlítettek a zágrábiak. Úgy tűnt, Slavko Goluza együttese kivédekezheti a hátralévő játékidőt, ám Christian Dissinger másodpercekkel a dudaszó előtt lehetetlen helyzetből, estében betalált, a vendégeknek pedig nem maradt újabb támadás befejezésére ideje.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT
THW Kiel–Constanta 35–14 (16–7)
D-CSOPORT
Kadetten Schaffhausen–CO Zagreb 28–27 (16–15)
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. THW Kiel (német) 3 3 110–75 +35 6
2. MKB VESZPRÉM 2 2 69–49 +20 4
3. Atlético (spanyol) 2 1 1 55–54 +1 2
4. Sävehof (svéd) 2 1 1 69–74 –5 2
5. Celje (szlovén) 2 2 44–60 –16 0
6. Constanta (román) 3 3 72–107 –35 0
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 2 2 67–46 +21 4
2. CO Zagreb (horvát) 3 1 1 1 84–82 +2 3
3. PICK-SZEGED 2 1 1 57–59 –2 2
4. Füchse Berlin (német) 2 1 1 52–59 –7 2
5. Schaffhausen (svájci) 3 1 2 80–90 –10 2
6. Minszk (fehérorosz) 2 1 1 52–56 –4 1

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
3 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
3 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
3 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
3 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
4 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
4 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik