Női kézilabda: olimpiai résztvevőt is igazol a Siófok

2012.07.10. 20:35
Megkezdte a felkészülést a Siófok KC-Galerius Fürdő bajnoki bronzérmes női kézilabdacsapata a következő szezonra. A klub története során először a nemzetközi porondon is megméretteti magát, s ebben a londoni olimpián szereplő játékos is segítheti.
Imre Vilmos szakmai igazgató a szezon első edzése előtt a sonline.hu-nak elmondta, horvát válogatott játékos is érkezik a csapathoz.

„A szerb válogatott Dijana Stevin után a horvát válogatott Andrea Seric is nálunk folytatja pályafutását – mondta Imre Vilmos. – Az előbbi a július tizenkettedikén tíz órakor tartandó sajtótájékoztatónkon már ott lesz, ám Seric csak az olimpia után csatlakozik hozzánk. A beálló tagja ugyanis a horvát válogatottnak, és szinte biztosan ott lesz a londoni világversenyen.”

Seric spliti születésű, augusztusban lesz huszonhét éves, a legutóbbi szezont a szlovén Krim Ljubljanában töltötte, a Bajnokok Ligájában hat meccsen tizennégy találatig jutott. A Krim előtt a horvát Lokomtiva Zagrebben kézilabdázott, ahova a kaproncai Podravkától szerződött át.

A szakvezető a csapatának tartott „köszöntőjében” arról beszélt, hogy a rájuk váró bajnokságban nagyon nehéz lesz bekerülni a négybe, sokan pályáznak a dobogó harmadik fokára.

„Szerényen, bronzérmesként vágunk neki a szezonnak, mely előtt sokan már júliusban kiosztanák az érmeket egyes csapatoknak, de azokat a 20x40-es pályán lehet kiharcolni” – mondta játékosainak Imre Vilmos, aki hozzátette: állnak a kihívások elé, ezért izzadságban többet fognak fürödni, mint a Balatonban.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: két góllal verte a horvátokat az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
17 órája

A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2026.11.06. 20:20

Kézilabda: kikapott az ifjúsági fiúválogatott a svájciaktól

Utánpótlássport
2026.11.05. 20:02

Kézilabda: leány U16-os vb: Molnár Hanna az MVP

Utánpótlássport
2026.10.25. 16:17

Kézilabda: vb-ezüstérmet szerzett az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.24. 23:36

Kézilabda: ismét nyert a franciák ellen a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.23. 16:25

Kézilabda: vb-döntőbe jutott az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.22. 20:09