Női kézilabda KEK: Zácsikékat meghatotta a szurkolók szeretete

Vágólapra másolva!
2012.05.13. 15:33
Címkék
A szokásos menetrend szerint, nyugodtan készült a Ferencváros női kézilabdacsapata a Viborg elleni KEK-döntő visszavágójára. A mérkőzés előtt reggeli, technikai értekezlet, ebéd, csendes pihenő volt a menetrend, amelyből még a dán kisváros nevezetességei sem tudtak kizökkenteni senkit. Persze ne csodálkozzunk, hogy a város közepén elnyúló elragadó tó és katedrális nem késztette rögtönzött városnézésre a ferencvárosi kézilabdázókat, hiszen szinte mindegyikük járt már többször is „vendégségben" a világ egyik legjobb csapatánál, Szamoránsky Piroska például saját állítása szerint legalább négyszer is.

A ferencvárosi szurkolók elképesztő szeretete viszont még őt is meglepi. Amikor a Fradi-ultrák első csoportja szombat este egyszer csak betoppant a zöld-fehérek edzésére, és a jól ismert rigmusokat kezdték skandálni, Zácsik Szandráék szemében a meglepettség mellett a meghatottság is megcsillant. Aztán a meccsnapján már a teljes vendég szurkolótábor fogadta őket, amikor megérkeztek a város közepén fekvő Stadionhalléhoz.

Persze a dánok is tettek arról, hogy az FTC szurkolói vasárnap már matinét is rendezzenek a csarnok előtt, aminek egy óriási sátorral és sramlizenével ágyaztak meg. Igazi fesztiválhangulat kerekedett az egy nappal korábban még kihalt város belvárosában.

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
20 perce

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
24 perce

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
27 perce

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
32 perce

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
34 perce

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
37 perce

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
42 perce

Az év legnézettebb videói: amikor meglátta magát a játékban Bolla Bendegúz

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik