Kézilabda: a szövetség elnöke sajnálja a közvetítési gondokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.09. 09:39
Címkék

Vetési az m1 Ma Reggel című műsorában szerdán elmondta: véleménye szerint a Digisport nem tett meg mindent, hogy a Győri ETO Bajnokok Ligája-, valamint a Ferencváros KEK-döntője mindenki számára látható legyen.

Az MKSZ-vezető kifejtette, hogy a problémát jelezték az európai szövetségnek (EHF) és a BL főszponzorának is. Hozzátette: a nemzetközi szövetség (IHF) ezzel szemben azt a gyakorlatot követi, hogy mielőtt értékesítené a közvetítési jogokat, egyeztet az országos szövetségekkel.

Vetési a múlt héten járt először hivatalos úton az IHF vezetőinél Bázelben, Hasszan Musztafa elnöknél és Amal Khalifa ügyvezető igazgatónál. A megbeszélésen szóba került az is, hogy Magyarország pályázna-e a 2013-as junior férfi világbajnokságra. Az MKSZ elnöke jelezte: az elnökség ezen a héten dönt a kandidálásról, de megítélése szerint jó lenne, ha férfi világversenynek is otthont adna az ország.

Legfrissebb hírek

Jó hangulatban készülnek a magyaroka birkózó vb-re

Birkózás
7 perce

Rossi: Akinek nincs a csillagok között a motivációja a portugálok ellen, az rossz munkát választott

Magyar válogatott
12 perce

A Bola: Szoboszlaitól és Varga Barnabástól tarthatnak legjobban Ronaldóék

Magyar válogatott
17 perce

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
28 perce

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
48 perce

Sokba került a kilencedik vereség, megint kirúgták Fernando Santost

Minden más foci
50 perce

Heti légiósprogram: a Burnley vendége lesz a Liverpool

Légiósok
1 órája

Két Barca-középpályás is kihagyhatja a Valencia-meccset

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik