Női kézilabda: egy évet hosszabbított a fehérváriak beállója

Vágólapra másolva!
2012.04.11. 17:39
Címkék
Horváth Bernadett meghosszabbította júniusban lejáró szerződését, és legalább még egy évig az Alcoa FKC játékosa marad – adta hírül a székesfehérvári női kézilabdacsapat hivatalos honlapja, az fkc.hu.

Ez azt is jelenti, hogy továbbra is – immár negyedik éve – Horváth és Rádl Tímea falkotja a fehérváriak beálló kettősét.

„Nagyon szeretem ezt a csapatot és a várost, ezek motiváltak a döntésemben. Elgondolkoztam a folytatáson, és végül úgy láttam a legjobbnak, ha maradok még legalább egy évig – vagy a sors majd még eldönti pontosan mennyi ideig is. Mostani döntésemben az is szerepet játszott, hogy nagyon sokat köszönhetek ennek a klubnak – indokolta döntését Horváth. – A vezetőség is úgy gondolja, hogy jövőre akár az első négybe is bekerülhetünk, mi mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.”

Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
3 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
59 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
2 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik