Férfi kézilabda: Harsányi szerint összetartó és szerethető csapatunk van

Vágólapra másolva!
2012.04.08. 20:19
Címkék
Kilenc lövésből nyolc gól, tét nélküli meccs ide vagy oda, ez mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény volt Harsányi Gergelytől (ráadásul az egy rontott próbálkozás egy hetes volt, amely után belőtte a kipattanót), akit megérdemelten választottak meg a mieink legjobbjának a svédek 26-23-s győzelmével véget ért göteborgi férfi kézilabda olimpiai selejtezőjét követően.

"Elértük a célunkat a kvalifikáció megszerzésével, így mindkét csapat felszabadultan játszhatott, a végén pedig együtt ünnepelhettünk a pályán. Próbáltam élni a lehetőséggel, és minél jobb játékkal segíteni a csapatot, de be kell valljam, a szerencsével sem álltam hadilábon. Azt hiszem, egy összetartó és szerethető csapatunk van, amely talán most a legegységesebb" - mondta Harsányi a meccs után.

"Legutóbb 2004-ben voltunk kinn az olimpián, az akkori csapatból sokan most is itt vannak. A játékosok akkor még fiatalok voltak, azóta rutinosabbak lettek, ezt pedig kamatoztatni tudjuk. Igazából csak most fogjuk fel, miután egy olimpia kimaradt, mekkora dolog, hogy ezúttal sikerült a kvalifikáció."

Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
27 perce

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
48 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik