Férfi kézi: Iváncsik Gergő a kevés nézőről és az apró tartalékokról

Vágólapra másolva!
2012.04.07. 17:14
Címkék
A hat gólig jutó Iváncsik Gergő szerint nem hatott negatívan a teljesítményükre a kevés néző, és a hajrában apró tartalékokat mozgósítva tudták megnyeri a brazilok elleni olimpiai selejtezőt.

„Az első félidőben jól kezdtünk, a másodikban is jól folytattuk, és igazából az utolsó 10-15 perc volt az az időszak, amikor kicsit elfáradtunk fejben, ekkor támadásban és védekezésben is hibáztunk. Szerencsére azonban a végén tudtunk olyan apró tartalékokat előszedni, amivel nem engedtük egy-két gólnál közelebb a brazilokat, és így meg tudtuk nyerni a meccset" – mondta Iváncsik Gergő, aki kitért a kevés nézőre is.

„A bemelegítésnél is már beszéltük, hogy figyeljünk oda, mert nem lesz olyan környezet, mint a macedónok ellen. Szerencsére ilyen hangulatban is fel tudtunk pörögni, és megvalósítottuk, amit elterveztünk."

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
3 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
3 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik