Női kézilabda KEK: Kökény Bea a Lipcsét „kerülné el” az elődöntőben

2012.03.12. 13:20
Címkék
Címvédőhöz méltón jutott a legjobb négy közé a Fradi női kézilabdacsapata a KEK-ben, miután kettős győzelemmel ütötte ki az orosz Zvenyigorodot. Kökény Bea, a klub ügyvezetője szerint a célt, a négy közé jutást már teljesítette a csapat, de a Fradi szeretné megvédeni a KEK-trófeáját, jövőre pedig már a BL-szereplésről gondolkoznak. Kökény Bea a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt a klubbal kapcsolatos napi ügyekről.

Kökény Bea a holnapi sorsolás kapcsán azt mondta a várható ellenfelekről, hogy „a legerősebb a Viborg. Vélhetően ott lesz a nagyon rutinos, de talán verhető Lipcse, és lehet még egy szép orosz túránk is, ha a Volgográdot kapjuk ellenfélnek. Arra a kérdésre, hogy melyik csapatot szeretné, így felelt: „a múltkor a Lokit szerettem volna, de nem őket kaptuk, úgyhogy úgy vagyok most ezzel, hogy csak a Lipcsét ne.”

A csapat teljesítményét értékelve az egykori válogatott kézilabdázó elmondta, hogy mindenki jól játszott: „itthon Kovacsicz Móni volt a legeredményesebb, odakint Such Nelli négy gólja a nagy meglepetés. A belső hármasunk folyamatosan jól játszott, és jól működött a védekezésünk is. Tavaly szinte hat ember küzdött a KEK-sorozatban, de most a kispadon is vannak olyan játékosok, akiket be lehet cserélni.

Mint fogalmazott: „Jó lenne megvédeni a KEK-trófeát, de ez a sorozat nehezebb, mert sokkal több a BL-ből, a selejtezőből kiesett jó csapat. Ötven-ötven százalék az esélyünk, de remélem, jövőre mi is a BL-ben harcolhatunk.” Ehhez hozzáfűzte, hogy a jelenlegi csapatot együtt szeretnék tartani, a bővítéshez viszont „figyelembe kell vennünk szerényebb pénztárcánkat is”.

Kökény Bea beszélt a Fradi pályagondjairól is. Utalt rá, „lehet, hogy már az elődöntőt is Dabason rendezzük. A miénkben fizikai képtelenség megrendezni egy ilyen szintű csúcsmérkőzést. Van egy-két előírás – biztosítás, EHF-delegáció –, aminek már most sem tudunk eleget tenni a pályánkon. Vannak már tervek egy nagyobb, közös népligeti csarnokra, de ezek egyelőre csak tervek. Ötezres csarnokot nem érdemes építeni, mert az kongana a kisebb mérkőzéseken, de egy 2500 férőhelyes csarnokot már el tudnék képzelni.”

Műsorvezetői felvetésre, miszerint esély van arra, hogy magyar bajnoki döntő sorsa a jövendő BL-, illetve KEK-győztes, a Győri Audi ETO és FTC Rail-Cargo Hungaria között dőlne el, Kökény Bea így felelt: „adná az ég, és legyen így.”

Legfrissebb hírek

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
22 perce

Tekvandó: Salim Kamilah kilencedik lett Mudzsuban

Egyéb egyéni
25 perce

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
57 perce

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
59 perce

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
1 órája

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
1 órája

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
2 órája

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2 órája