Triffa az idény végéig a Szekszárdban véd

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2012.01.05. 16:13
null
Triffa éppen a Debrecen ellen debütálhat új csapatában (Fotó: Pozsonyi Zita)
Címkék
A Nemzeti Sport értesülései szerint a DVSC női kézilabdacsapatát elhagyó Triffa Ágnes az idény végéig a Szekszárdot erősíti. A válogatott kapus december közepén jelentette be, hogy ő is elhagyja a nehéz anyagi helyzetben lévő debreceni klubot.

 

Csütörtökön aláírta új, szekszárdi szerződését Triffa Ágnes, a válogatott keret 24 éves kapusa, aki – a Békéscsabán, a DVSC-Aquaticumban, a szlovén Krim Ljubljanában és újra Debrecenben töltött évek után – decemberben vált meg a súlyos anyagi gondokkal birkózó DVSC-Fórumtól.

„Több külföldi és hazai ajánlatot is tett elém a pályafutásomat egyengető Med-Sport menedzseri iroda, ám a következő fél évre a Szekszárdé látszott a legkedvezőbbnek – mondta a Nemzeti Sportnak a 41-szeres válogatott kapus. – A külföldi klubok szinte azonnal várták a válaszom, majd máris költöznöm kellett volna, ám ezt kellő körültekintés nélkül túl kockázatosnak tartottam. A szekszárdi ajánlat viszont minden tekintetben korrekt és kedvező, ráadásul Horváth István polgármester és Varga Jenő ügyvezető közreműködése jelentősen megkönnyítette a döntésemet.”

A fogadtatásáról, a terveiről és új csapatáról annyit mondott Triffa Ágnes, hogy régi ismerősök közé került, hiszen társai egy részét a magánéletből is ismeri, a többieket pedig a pályáról. A távolabbi jövőjéről a tavasszal szeretne határozni menedzsere, Szörnyi Attila segítségével, s addig teljes erővel az UKSE Szekszárd céljaiért, a csapat minél eredményesebb bajnoki szerepléséért akar dolgozni.

„A bemutatkozásom érdekessége lesz, hogy szombaton éppen a Debrecen ellen lép pályára idegenben a Szekszárd – folytatta a kapus. – Nagy csata lesz, és nem véletlen, hogy Kovács Jenő edző is figyelmeztetett bennünket, nehéz csata vár ránk a fiatalodó, sikeréhes Loki ellen.”

A Szekszárd vezetői nem titkolják: a csapatnak Triffa Ágnes hatékony közreműködésével a következő három bajnoki összecsapáson (DVSC, Dunaújváros, Békéscsaba) legalább négy pontot illik szereznie.

Legfrissebb hírek

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
7 perce

Amint Steph Curry elkapta a fonalat, ez a meccs is eldőlt – száguld a Warriors az NBA-ben

Amerikai sportok
8 perce

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
58 perce

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
1 órája

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
8 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
8 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
9 órája