Női kézilabda NB I: az Érd nagyon megverte otthon a Vácot

Vágólapra másolva!
2012.01.07. 17:44
Címkék
A vártnál sokkal simább mérkőzésen az Érd női kézilabdacsapata hazai pályán 31–21-re legyőzte a Vácot. A hazaiak jobban kezdtek a mérkőzésen, a szünetre azonban felzárkózott a vendégcsapat, a második félidő viszont újra az érdieké volt.


Lassan indult be a gólgyártás az összecsapáson, aztán az Érd lendült inkább bele: a vendégek szakvezetője, Ökrös Csaba 6–3-nál időt is kért, hogy megakadályozza a különbség növekedését, ennek ellenére Wolf Alexandra és Kovács Anna jóvoltából állandósult a hazaiak négy-öt gólos előnye.
Lassan indult be a gólgyártás az összecsapáson, aztán az Érd lendült inkább bele: a vendégek szakvezetője, Ökrös Csaba 6–3-nál időt is kért, hogy megakadályozza a különbség növekedését, ennek ellenére Wolf Alexandra és Kovács Anna jóvoltából állandósult a hazaiak négy-öt gólos előnye.

Szünet előtt ugyan valamelyest feljebb zárkózott a Vác, ám a második félidőt pocsékul, 0–4-gyel kezdte, ezt követően pedig az Érd már nem hagyta kicsúszni a kezéből a győzelmet. Olyannyira nem, hogy egy huszáros hajrával az utolsó percekben alaposan ki is tömte ellenfelét: Érd–Vác 31–21.

NŐI KÉZILABDA NB I
12. FORDULÓ
ÉTV-ÉRDI VSE–VÁCI NKSE 31–21 (1310)
Érd, 300 néző. V: Herczeg, Südi
ÉRD: Oguntoye – Tamás, KOVÁCS ANNA 8, BOGNÁR B. 6, Vukcsevics, Tóth T. 2, Vincze 2. Csere: Janurik, Gridnyeva (kapusok), SZEKERES 1, WOLF 10 (3), Kisfaludy, Pádár M., Török 2, Balog. Edző: Szabó Edina
VÁC: Juhász E. – Gyetván 3, Uhraková 3, Tápai 4 (2), Fülöp 1, Klivinyi 7 (1), Szegedi 2. Csere: Bíró (kapus), Mészáros, Barján 1, Ertl. Edző: Ökrös Csaba
Az eredmény alakulása. 9. p.: 2–2. 11. p.: 5–2. 21. p.: 9–4. 28. p.: 11–8. 37. p.: 18–10. 45. p.: 22–15. 54. p.: 23–19.
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/3.
Kiállítások: 12, ill. 4 perc
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina: – Kellő agresszivitással védekeztünk, aminek meglett az eredménye. Egységesen jók voltunk, amihez kiváló egyéniségek is járultak. Fontos volt, hogy győzelemmel tudjuk kezdeni a tavaszi idényt.
Ökrös Csaba: – A második félidő közepén úgy éreztem, az Érd nyomában tudunk maradni, de gyors gólokat kaptunk, amivel nagyarányú vereségbe futottunk bele.
KÉSŐBB
Alcoa FKC–Kiskunhalas
DVSC-Fórum–Szekszárd

 

 

 


 

Legfrissebb hírek

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
1 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
1 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
1 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
1 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
1 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
2 órája

Gyász: elhunyt az Újpest Öregfiúk legendás edzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik