Férfi kézi Eb: Le kell vonni a torna tanulságait - Ilyés Ferenc

2012.01.25. 22:25
Címkék
Döntetlent (24–24) játszott a magyar férfi kézilabda-válogatott Horvátországgal a szerbiai férfi Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában. Csapatkapitányunk, Ilyés Ferenc szerint a tornának az olimpiai selejtezőre gondolva le kell vonni a tanulságait.

„Utolsó erőinket mozgósítottuk erre a meccsre, amelyen végig pariban tudtunk lenni a horvát válogatottal – mondta Ilyés Ferenc. – Kicsit rossz azért így a szánk íze, mert nyerhettünk is volna ma este. Ezzel szemben döntetlennel mehetünk majd holnap haza, amellyel végül a csoport negyedik helyén zártunk, amely összességében nézve nem rossz szereplés. Főként a korábbi kontinensbajnoksághoz képest, illetve, hogy milyen nehéz csoportban kezdtünk. Tanulságai így is vannak ennek a tornának, azokat le kell vonni, és be kell építeni a következő felkészülésre. A legfontosabb dolog az, hogyan bírjuk a sorozatmeccseket erővel, mindenek előtt az olimpiai selejtezőben, amelyen szintén három nagyon komoly ellenfél és mérkőzés vár ránk, minden erőnkkel arra kell összpontosítanunk mostantól.″ Ilyés Ferenc. – Kicsit rossz azért így a szánk íze, mert nyerhettünk is volna ma este. Ezzel szemben döntetlennel mehetünk majd holnap haza, amellyel végül a csoport negyedik helyén zártunk, amely összességében nézve nem rossz szereplés. Főként a korábbi kontinensbajnoksághoz képest, illetve, hogy milyen nehéz csoportban kezdtünk. Tanulságai így is vannak ennek a tornának, azokat le kell vonni, és be kell építeni a következő felkészülésre. A legfontosabb dolog az, hogyan bírjuk a sorozatmeccseket erővel, mindenek előtt az olimpiai selejtezőben, amelyen szintén három nagyon komoly ellenfél és mérkőzés vár ránk, minden erőnkkel arra kell összpontosítanunk mostantól.″

Legfrissebb hírek

BL-sorsolás: Sallaiék a Liverpoollal kerültek össze, a Real Madrid ismét összecsap a Manchester Cityvel

Bajnokok Ligája
50 perce

Slot: Kerkez korrekt meccset hozott le, a West Ham ellen számolok vele

Angol labdarúgás
1 órája

Vb 2026: a FIFA bizalma az erőszakhullám ellenére sem rendült meg Mexikóban

Foci vb 2026
1 órája

NHL: McDavid már 100 pontos az idényben, 8–1-re nyert az Oilers

Amerikai sportok
1 órája

Marco Rossi: Követem Franko Kovacevic honosítását

Magyar válogatott
1 órája

Komáromi György: Az MTK ellen a helyzetkihasználás lehet a kulcs

Labdarúgó NB I
2 órája

Visszavonul a Győri Audi ETO KC csapatkapitánya

Kézilabda
2 órája

A DEAC a BJA HC-vel csap össze férfi jégkorong ob I döntőjében

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik