Női kézi: Azért győriek a válogatottak edzői, mert ők a legjobbak - Kelecsényi

2011.11.24. 16:13
Címkék
Ha eléri a kitűzött célt, és megnyeri a Bajnokok Ligáját a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatával a vezetőedzővé kinevezett Karl Erik Böhn, nyáron akkor is mennie kell a csapat éléről – mondta a Digi Sport Reggeli Start című műsorában Kelecsényi Ernő, a kisalföldi klub elnöke. Kelecsényi elmondta azt is, azért győriek jelenleg a női válogatottak edzői, mert ők a legjobbak.

A győri csapatvezető nem tartja lehetségesnek azt, hogy a 46 éves norvég mester a válogatott helyett júliustól a győri klubot válassza.

„Karl Erik Böhn kiváló szakember, nagyon jó munkát fog végezni nálunk, és utána is a magyar kézilabdáért fog dolgozni a válogatott élén, én ebben csak pozitívumokat látok, de nekünk nem lesz probléma új edzővel folytatni. A kézilabda-szövetség kompromisszumkészsége kellett ehhez a megoldáshoz, ezzel én nem szeretnék visszaélni” – mondta az egyébként a nemzeti szövetség elnökségi tagjaként is dolgozó Kelecsényi, aki teljesen kizárta, hogy változtassanak ezen a megállapodáson, nyáron mégis megtartva Böhnt a kispadjukon.

A győri klubelnök közölte, már tárgyalt is azzal a szakemberrel, aki nyáron átveheti a norvég mester helyét csapata kispadján, de hozzátette azt is, „az előttünk álló egy-két hónap alkalmas arra, hogy ezt a kört még tovább bővítsük, és a legjobb megoldást válasszuk”. Szerinte a nyáron a Rába-parti kispadra leülő új edző személyével kapcsolatban még lehetnek meglepetések.

Kelecsényi Ernő szerint Böhn szerződtetése garantálta leginkább azt, hogy az első számú céljukat, a Bajnokok Ligáját megnyerhessék. A győri klubelnök a Digi Sportnak múlt héten még azt mondta, „olyan embert keresünk hosszú távra, aki lehetőleg ismeri a mezőnyt, a csapatot, a játékosokat”. Amikor a nyilatkozattal a műsorvezető szembesítette Kelecsényi Ernőt, ő azt felelte, tényleg hosszú távra kerestek edzőt, de a szóba jöhető szakembereket máshová köti a szerződésük.

„Ezért döntöttünk úgy, hogy két lépcsőben hajtjuk végre az edzőcserét, első lépésben a szezon végéig, azt követően pedig július 1-jétől valóban hosszú távra lehet új edzője a csapatnak. Nem akartunk más csapatnál konfliktust okozni azzal, hogy egy edzőt esetleg elmozdítunk jelenlegi helyéről” – jelentette ki a győri kézilabdaklub elnöke. Böhn félszezonos kontraktusáról azt mondta, ebben állapodtak meg a Magyar Kézilabda-szövetséggel, amely deklaráltan főállású kapitányt akar a válogatottak élére.

Az FTC kézilabda-szakosztálya tiltakozott a válogatott szövetségi kapitányának kisalföldi kinevezése ellen, és még azt is meglebegtette, hogy játékosait nem engedi el ezután a nemzeti csapatba. A konfliktust Kelecsényi Ernő nem látja súlyosnak, a kérdés szerinte a szövetség kommunikációs fórumain belül megoldható. A Ferencváros játékosainak a válogatottól való visszaléptetéséről a győri klubelnök azt mondta, „a Fradi önálló szereplője a magyar sportnak, a kézilabdának és az NB I-nek, és meggyőződésem, hogy jó döntést fognak hozni ebben a kérdésben. Itt nincs semmilyen háttéralku, egy olyan kompromisszum született, amelyik az egész magyar kézilabda érdekeit szolgálja. A sportág érdeke is, hogy a Győr megnyerje a Bajnokok Ligáját.”

A női kézilabda győri dominanciájáról szóló FTC-vádakra úgy reagált, a szó használatát sem érzi helyesnek, csapata húsz éve dolgozik azon, hogy felépítsen egy eredményes és anyagilag stabil rendszert, ebben pedig az utánpótlásképzésüknek mindig is kulcsszerepe volt. A Ferencváros a győri befolyás egyik bizonyítékának ugyanis éppen azt látja, hogy a női szövetségi kapitányok kivétel nélkül az ETO-hoz kötődnek. (A juniorválogatott élén a volt győri vezetőedző, Róth Kálmán áll, az ifjúsági csapatot pedig a felnőttklubcsapat pályaedzője, Danyi Gábor vezeti, Karl Erik Böhn kisalföldi szerződtetésével pedig a felnőttválogatott élére is győri kötődésű szakember került, akinek ráadásul élettársa, Heidi Löke a Rába-partiak kulcsembere). Kelecsényi Ernő szerint viszont azért állnak győri edzők a válogatottak élén, mert eredményeiket és szakmai előmenetelüket illetően pillanatnyilag ők a legjobbak ezekre a pozíciókra.

KELECSÉNYI ERNŐ NYILATKOZATA AZ NSO TV-NEK

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri Barbara a Neckarsulmban folytatja

Kézilabda
14 perce

Elísson játékára hetekig nem számíthat a Veszprém

Kézilabda
23 perce

Per-Mathias Högmo: Arra számítok a Ferencvárostól, hogy megpróbál nekünk esni

Európa-liga
25 perce

Piros Zsombor negyeddöntős a luganói tenisztornán

Tenisz
27 perce

Kovács Bendegúz két gólt lőtt, de holland csapata kiesett az UEFA Ifjúsági Ligából

Légiósok
34 perce

Udvardy Panna és Tóth Amarissa is nyolcaddöntős az antalyai tenisztornán

Tenisz
40 perce

Kézilabda: a kispadon lett rosszul Slavko Goluza, a csapatorvos mentette meg az életét

Kézilabda
1 órája

Történelmi kilencnyilast dobott a legjobb női dartsos – videó

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik